2011. december 30., péntek

Noel Streatfield: Balettcipők * ÚJ * - Jelenlegi ára: 999 Ft

Vadiúj könyv, még ki sem volt nyitva.
Élt egyszer három kislány, akiket a szórakozott, jószívű tudós kalandos útjai során örökbe fogadott és elvitt londoni otthonába. Pauline, Petrova és Posy szeretetteljes légkörben, számtalan érdekes élmény révén jutnak el a világot jelentő deszkákig. A színház mindhármuk számára mást jelent, egy azonban közös bennük: kivételes tehetségek, így bekerülnek a híres londoni művészeti akadémiára.
Az 1930-as évek Angliájában játszódó klasszikus a szerző szerint „ olyan tündérmese, amelynek van valóságalapja”, hiszen valahányszor a gyerekeknek problémáik adódnak, egy jótevő a segítségükre siet és megoldja a gondjaikat. A ház, amelyben a három kedves kislány felnő, otthont ad számos érdekes embernek, s olyan, akár egy színes forgatag.
A különös gonddal és szeretettel megírt, finom humorral és érzékenységgel átszőtt történet lapjain megelevenednek egy összetartó család mindennapjai, megismerhetjük sikereiket, kudarcaikat, együtt sírunk és nevetünk velük. A lányok közben felcseperednek, és eljön a pillanat, amikor fontos döntést kell hozniuk az életükről.
A könyv alapján készült legújabb BBC feldolgozásban a Harry Potter-filmekből ismert Hermione, azaz Emma Watson játsza a főszerepet.
A könyvet többször is megemlítik „ A szerelem hullámhosszán” című filmben is.
A szerzőről
Az írónő számtalan brit és nemzetközi irodalmi díj tulajdonosa, legsikeresebb és legismertebb műve a Balettcipők, amely 1936-os megjelenése óta folyamatos népszerűségnek örvend az ifjú olvasók körében, hiszen ezzel a kötettel kezdetét vette a „ cipőkönyvek” elnevezésű sorozat. Következő részei a Színpadi cipők, Tánccipők, Báli cipők és Teniszcipők.
A rendkívüli tehetséggel megáldott Noel Streatfeildről mindenki tudta, hogy az alkotói munka során mindig alapos kutatást végez, így senki sem csodálkozott azon, amikor a Megérkezett a cirkusz! című klasszikusának írása közben felcsapott „ cirkuszosnak” és beutazta az országot a társulattal. Ugyanez a helyzet a Balettcipők-kel: színház- és balettismerete révén olvasás közben bennünket is a színpadra varázsol, s szinte együtt izgulunk az ígéretes művészpalántákkal.
Művei ott sorakoznak sok gyermek s minden bizonnyal a szüleik könyvespolcán is, mivel olyan történet ez, amely a felnőtteknek és a kisebbeknek egyaránt örömöt szerez.
A Balettcipő első megjelenése óta mit sem veszített népszerűségéből, hiszen újra meg újra kiadják. Noel Streatfeild művei számtalan országban hódítanak, így nem csoda, hogy az angol királynő 1983-ban a Brit Birodalmi Rend kitüntetésével jutalmazta munkásságáért.


Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2012-01-02 18:33
. Noel Streatfield: Balettcipők * ÚJ * - Jelenlegi ára: 999 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése