2011. szeptember 6., kedd

VÁLOGATOTT NOVELLÁK - Jelenlegi ára: 1 360 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
79292
VÁLOGATOTT NOVELLÁK
Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos a karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem. Ettől kezdve életem folytonos dekadencia. Nemcsak szépségemből vesztettem, fogaimból s hajamból hullattam el, hanem a külvilággal szemben is egyre inkább alulmaradtam.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 1 360 Ft

Az aukció vége: 2011-09-14 01:03
. VÁLOGATOTT NOVELLÁK - Jelenlegi ára: 1 360 Ft

AKCIÓ!!! NAGYON SZEXI TUNIKA CSAK 1490FT! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Eladó a képen látható tunika, nagyon szép, szexi darab! Egyszer viselt, kifogástalan, újszerű állapot!
Mérete: S
Érdeklődj bátran, minden kérdésre szívesen válaszolok!
Fizetési feltételek:
Kérem csak olyanok licitáljanak akiknek módjukban áll és tudnak is fizetni. Megkérnélek hogy a fizetést a vásárlástól számított 8 napon belül rendezd.
Postázási feltételek:
Az utalás jóváírását követő munkanapon.
Ajánlottan postázok.
250g-ig 390, -Ft
500g-ig 530, -Ft
750g-ig 730, -Ft
2000g-ig 870, -Ft



Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Az aukció vége: 2011-09-13 23:30
. AKCIÓ!!! NAGYON SZEXI TUNIKA CSAK 1490FT! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

1 ft-os - Jelenlegi ára: 1 Ft


természetesen postázok is  nézz szét nálam, sok az 1ft-s


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-09-08 22:02
. 1 ft-os - Jelenlegi ára: 1 Ft

gyönyörű,szexi,ÚJ,címkés tanga!AKCIÓÓ!KUKK BE!!!! - Jelenlegi ára: 300 Ft

Eladó a  képen látható  ,  ÚJ  ,  címkés  tanga!!!! Méret : M .  Ha van kedved nézz be hozzám , mert nagyon megéri : ) : )   Postázás leginkább ajánlva , de  a vevő saját  felelősségére elsőbbségivel is!!!! Jó licitálást!!!!


Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 19:58
. gyönyörű,szexi,ÚJ,címkés tanga!AKCIÓÓ!KUKK BE!!!! - Jelenlegi ára: 300 Ft

Kislány rugi teljesen jó 74-es. - Jelenlegi ára: 280 Ft

Kitünő állapotú rugdalózó. Hátúl patentos.
Méregetni nem nagyon van időm de ha komolyan érdekel valami szólj: -)
Kislányom és kisfiam kinőtt ruháit rakosgatom fel, nézz vissza ha időd engedi.
Sok van ha esetleg konkrétan érdekel valami kérdezz és úgy pakolom fel őket.
Fiú ruhák 0-6 hó-ig. Lány ruhák 0-3 évig.


Jelenlegi ára: 280 Ft

Az aukció vége: 2011-09-13 16:43
. Kislány rugi teljesen jó 74-es. - Jelenlegi ára: 280 Ft

SONY ERICSSON K750 FEKETE AZSIAN GYÁRI ÚJ 2200FT - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

LÉGPÁRNÁS BORÍTÉKBAN KÜLDÖM A TERMÉKET, A MAXIMÁLIS VÉDELEM ÉRDEKÉBEN.
A POSTAI SZÁLLÍTÁS DÍJA 400FT, A JÁNLOTT LEVÉLKÉNT TÖRTÉNIK A FELADÁS.
A TERMÉK ÚJ, BONTATLAN CSOMAGOLÁSBAN VAN, FÓLIÁS. ÁZSIAI GYÁRI TIPUSÚ.
3 VAGY TÖBB TERMÉK VÉTELE ESETÉN INGYEN SZÁLLÍTOK.



Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Az aukció vége: 2011-09-08 15:45
. SONY ERICSSON K750 FEKETE AZSIAN GYÁRI ÚJ 2200FT - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Inter férfi focista karóra óra - Jelenlegi ára: 4 000 Ft


Eladó 1db férfi , focista Inter karóra, az USA-ból!
Szállítási idő: kb. 2-4 hét!!!
Nézd  meg a  többi termékemet is!!!



Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-09 14:16
. Inter férfi focista karóra óra - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Avon AT Tartós krémhajfesték AKCIÓS - Jelenlegi ára: 990 Ft


Advance Techniques Tartós krémhajfesték
Az Avon új háromlépéses hajfestéke;
A hatékony és gyengéd formulák hosszantartó, vibráló,
természetes színt nyújtanak, miközben teljes ősztakarást és védelmet
biztosítnaka a hajszálaknak...
Barna árnyalatok:
Mahagóni aranybarna
A termék mellé ajándék illatrúd.



Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-09-07 12:48
. Avon AT Tartós krémhajfesték AKCIÓS - Jelenlegi ára: 990 Ft

Audi alufelni 19"-csak 7 napig akció - Jelenlegi ára: 38 000 Ft

Eladó új Audi alufelnik.
Paraméterei: 8X19" 5x112 ET45.
Agymérete: Mercedes gyári: 66, 6, de, ha Audira vagy Volkswagenre vinnéd adok hozzá központosító gyűrűt.
Színe: full matt fekete.
Szállítás: leütéstől számított két héten belül.
Egy garnitúra megrendelés esetén a postát én állom.
1 darabra a postaköltség 1050 Ft.



Jelenlegi ára: 38 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-13 10:02
. Audi alufelni 19"-csak 7 napig akció - Jelenlegi ára: 38 000 Ft

Victoria Triumph-kötvény tűz-, betöréses-lopás... - Jelenlegi ára: 700 Ft

... és vízvezetéki károk ellen. félbe hajtott, több helyen szakadt, de ropogós a papírja.   közepes állapotú.
NÉZZEN KÖRÜL KÍNÁLATOMBAN ÉS SPÓROLJON POSTAKÖLTSÉGET!!!  
Számlával postázok!   
Személyes átvétel Esztergomban. A mindenkor érvényben lévő postai díjszabás szerint, gondosan csomagolva postázok. A vásárló azt az árut, azt a minőséget kapja, amit meghirdettem. Ha a termék ára nagyon alacsony, a vevő felelősségére sima levélként is postázok.     
Kérem, csak akkor licitáljon, ha 2 héten belül kifizeti a megnyert tételt, ellenkező esetben automatikusan negatív értékelést adok.



Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2011-09-27 07:27
. Victoria Triumph-kötvény tűz-, betöréses-lopás... - Jelenlegi ára: 700 Ft

2011. szeptember 5., hétfő

Karlánc,finom kígyózó, Azonnal !!! - Jelenlegi ára: 2 850 Ft

Fimon kidolgozású Karlánc!
 
Súly: 8, 7g,
hossz: 22cm,
szélesség: 6 mm,
vastagság: 2 mm.
 
 
 
925-ös jelzéssel ellátott, ezüst bevonatú karperec.
Minden termékem készleten van, azonnal tudom küldeni.
RÖGTÖN TUDOM KÜLDENI AZ ÁRU RAKTÁRON VAN!
Termékeim között megtalálható nemesacél láncok, karláncok, medálok,
Tiffany &; Co. karkötők és fülbevalók nagy választéka!
Fizetési és szállítási feltételek:
Előre utalás után az összeg beérkezését követően, ajánlott levélként postázva, vagy a vevő igényei szerint! futárszolgálattal
kódszám: 317



Jelenlegi ára: 2 850 Ft

Az aukció vége: 2011-09-13 06:41
. Karlánc,finom kígyózó, Azonnal !!! - Jelenlegi ára: 2 850 Ft

Marlboro gyujtó öngyujtó,vihargyujtó,új. - Jelenlegi ára: 800 Ft

Marlboros gázos vihargyujtó. Új. Kérem tekintse meg többi termékemet is.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-09-13 22:59
. Marlboro gyujtó öngyujtó,vihargyujtó,új. - Jelenlegi ára: 800 Ft

L-méretű piros pulóver/mellény és sapka - Jelenlegi ára: 1 900 Ft


L-méretű élénkpiros japán ujjú mohair pulóver és sapka. A pulóver "masni" mintával, gyöngy díszítéssel készült. (A gyöngy eltávolítható. )  Esetleg mellényként is viselhető. Érzékeny bőrűeknek a mohair tartalma miatt nem ajánlom. Angol divatlapból (kék fotó) kézi kötőgéppel kötött egyedi darab. Mellbőség: 94 cm, hossza: 56 cm. Anyag összetétele: 60 % mohair, 40 % acryl. Kíméletes kézi mosást igényel, hideg vízben, gyapjú mosószerrel.
(Az öv és a fekete gyöngy csak dekoráció, nem a pulóver tartozéka. )
Postaköltség ajánlott küldeményként: 420 Ft. Utánvéttel nem szállítok. A terméket a vételár és postaköltség számlámra érkezése után postára adom.
Kérem, tekintse meg a többi termékeimet is.



Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2011-09-12 17:38
. L-méretű piros pulóver/mellény és sapka - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Clark Bugglies kiscipő - Jelenlegi ára: 550 Ft

Eladó ez a nagyon szép állapotú  kiscipő
alig volt használva
Uk: 9, 5
könnyű kis őszi viselet.
Minden kérdésre szívesen válaszolok!
Nézz szét nálam rengeteg új ruhát és cipőt töltök fel!
A postaköltséget pedig vásárláskor pontosítom!


Jelenlegi ára: 550 Ft

Az aukció vége: 2011-09-09 15:29
. Clark Bugglies kiscipő - Jelenlegi ára: 550 Ft

Dior Dune Pour Homme 100ML Új Fóliás Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Dior Dune Pour Homme 100ML Fóliás, Új Férfi Parfüm.
A bolti ár töredékéért, a legkedvezőbb áron itt!
A képen látható termék kerül eladásra! Nem alternatív illat!!


Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Az aukció vége: 2011-09-09 12:25
. Dior Dune Pour Homme 100ML Új Fóliás Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

92-es kiki&koko szuper vagány meleg kabát - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Szuper vagány, nagyon édi meleg kabát. Kiki&koko. 92-es méretben. Nagyon meleg, nagyon szép. Kapucnija levehető.
hossza válltól mérve 43cm, szélessége hónalj alatt 35cm, ujja a gallér szélétől mérve 36cm, vállvarrástól mérve 29. 5cm
Töltöttem fel sok szép kis ruhát, ha van kedved, nézd meg őket.


Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Az aukció vége: 2011-09-08 11:27
. 92-es kiki&koko szuper vagány meleg kabát - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

DOLCE & GABBANA THE ONE női parfüm 75ml , - Jelenlegi ára: 3 300 Ft

DOLCE & GABBANA THE ONE .
Bontatlan , 75ml női parfüm.
Postaköltség : 650-ft.
A parfümre nem kell várni , van készleten .
Szállitási idő : utalást követően ( az összeg megérkezése után ) 1 nap.
A terméket csak és kizárólag átutalásal lehet megvásárolni.
Utánvétel kizárt!!
Nem kell rá várni napokat , heteket !!
Kérem a terméket csak és kizárólag akkor vegye meg ha azt meg is kívánja vásárolni !!!



Jelenlegi ára: 3 300 Ft

Az aukció vége: 2011-09-08 09:35
. DOLCE & GABBANA THE ONE női parfüm 75ml , - Jelenlegi ára: 3 300 Ft

2011. szeptember 4., vasárnap

5x100x15 méretű lemezfelni - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Eladó a képen látható 4 db 5x100x15 méretű lemezfelni.
5Jx15H2: ET28.
Audi A2-es típushoz.
Ár: 20. 000, - Ft/4 db.  


Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-11 07:55
. 5x100x15 méretű lemezfelni - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

kb 140-es atmosphere felső gyönyörű vállas - Jelenlegi ára: 950 Ft


Atmosphere spagetti vállas felső  kb 8-10 évesekre. a lányom 9 éves igaz ő nagy növésű rajta már feszül. A lemért adatokat mindenképpen nézd át!



Jelenlegi ára: 950 Ft

Az aukció vége: 2011-09-26 05:34
. kb 140-es atmosphere felső gyönyörű vállas - Jelenlegi ára: 950 Ft

NOKIA 6300 PINK KOMPLETT HÁZ AZS GYÁRI ÚJ 2500FT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

LÉGPÁRNÁS BORÍTÉKBAN KÜLDÖM A TERMÉKET, A MAXIMÁLIS VÉDELEM ÉRDEKÉBEN.
A POSTAI SZÁLLÍTÁS DÍJA 400FT, A JÁNLOTT LEVÉLKÉNT TÖRTÉNIK A FELADÁS.
A TERMÉK ÚJ, BONTATLAN CSOMAGOLÁSBAN VAN, FÓLIÁS. ÁZSIAI GYÁRI TIPUSÚ.
3 VAGY TÖBB TERMÉK VÉTELE ESETÉN INGYEN SZÁLLÍTOK.


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-09-07 00:34
. NOKIA 6300 PINK KOMPLETT HÁZ AZS GYÁRI ÚJ 2500FT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

A Legújabb Modell Diesel Time Karóra! - Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Az aukció tárgya egy darab új, sosem használt, sérülés és karcmentes állapotú Diesel Time karóra!
A karóra a legjobb elérhető anyagokból és a legmodernebb gyártási technológiákkal készült.
-Rozsdamentes nemesacél tok
-Különleges, karcálló óraüveg
-Megbízható kvarcszerkezet
-Különleges, a legújabb divat szerint készült óraszíj, mely méginkább kiemeli a karóra amúgy is különleges kialakítását
A karóra méretei: 48x37x13mm Szíjhossz : 24cm
Köszönöm, hogy benézett és sikeres licitálást kívánok! Kérem kérdéseivel nyugodt szívvel forduljon hozzám a Vatera üzenetküldő rendszerén keresztül!


Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Az aukció vége: 2011-09-09 22:42
. A Legújabb Modell Diesel Time Karóra! - Jelenlegi ára: 3 690 Ft

ÁLomszép Angol EWM márkájú blúz 42-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Eladom Angliában vásárolt EWM márkájú nagyon különleges, egyedi, egyszerűen csodálatos blúzom. Egyszer volt öblítve, teljesen új, Ezt mindenki megnézi, mert annyira szép a kidolgozása. Alapból húzott, gyűrt szuper minőségű anyag, amelyre a minta, a levelekkívülről rá vannak csodálatosan hímezve, maguk a virágok, meg nagyon szép szatén anyagból rá vannak varrva. Fehér az alap és csodás almazöldmaga a virág, barnás levelekkel. Ezt akárhova fel lehet venni. Bármilyen alkalomra kitűnő.


Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 19:29
. ÁLomszép Angol EWM márkájú blúz 42-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Elton John - The Captain & The Kid CD - Jelenlegi ára: 999 Ft

Eredeti, hibátlan CD



Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 15:42
. Elton John - The Captain & The Kid CD - Jelenlegi ára: 999 Ft

Samsung Galaxy S kék tok hihetetlen áron eladó!! - Jelenlegi ára: 2 140 Ft

Samsung Galaxy S kiváló minőségű és megjelenésű kék tok eladó!!


Jelenlegi ára: 2 140 Ft

Az aukció vége: 2011-09-15 13:57
. Samsung Galaxy S kék tok hihetetlen áron eladó!! - Jelenlegi ára: 2 140 Ft

Tok, univerzális PNA Tok, Bugatti InMotion, - Jelenlegi ára: 2 390 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Tok, univerzális PNA Tok, Bugatti InMotion, NaviCase, fekete, BUGATTI (06985)
Cikkszám: 55895
Gyártó: BUGATTIFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
A 12 hó KapmegyerGSM garancia ideje alatt üzletünk vállalja a garanciális javítást! Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról. EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel 125 x 85 x 23 mm
Altina
A800
ASUS
R700 | R700t
Becker
Z108, Z112, Z113, Z116, Z213, Z217
Bluepanther
Topaz, V460, V480
CNS
DreimGO
DG200BT, DG220GC
Garmin
nüvi 1350T, nüvi 1370T, nüvi 1390T, nüvi 200W, nüvi 250W, nüvi 255W T, nüvi 265WT, nüvi 3760T, nüvi 3790T, nüvi 650, nüvi 660, nüvi 670, nüvi 760, nüvi 765T, nüvi 775T, nüvi 860, zumo 660
Harman Kardon
HP
iconX
Intensa
N720BT, N770, N770BT
Mitac Mio
C310, C320, C510, C520, C710, C720, C720b, MOOV 330, MOOV 360, MOOV 370, MOOV M400
Myguide
4330
Navigon
2150 max, 7110, 7210, 7310, 8110, P9611 Porsche Edition
Navon
N460, N470, N550, N560
Royaltek
Telesystem
TS 8511, TS 8611
TomTom
GO 720, GO 730 Traffic, GO 750, GO 920, GO 930 Traffic, GO 950, ONE XL, XL 2, XL Traffic
Wayteq
N720BT, N770, N770BT, X820, X820BT, X850
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig990. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 500. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM131206


Jelenlegi ára: 2 390 Ft

Az aukció vége: 2011-09-11 12:12
. Tok, univerzális PNA Tok, Bugatti InMotion, - Jelenlegi ára: 2 390 Ft

20 FILLÉR / ROZETTÁVAL / 1946 - Jelenlegi ára: 7 900 Ft

(DBZ)
Mint a képeken,
UNC ÁLLAPOTÚ 20 FILLÉR / ROZETTÁVAL / 1946
Kedves Vevőim / Gyűjtőtársak!
A képen látható tételt szeretném eladni, ha valakinek bármilyen kérdése lenne, licitálás előtt szívesen válaszolok!
Szállítási és fizetési  információk és költségek:
A postaköltséget az éppen érvényes MAGYAR POSTA Zrt. díjszabásának megfelelően kell fizetni, kérem kattintson a szállítási és garanciális feltételekre!
Fizetni átutalással, készpénzben , postai csekken vagy utánvéttel lehet.
Utánvéttel (drága, nem ajánlom) csak legalább 5 pozitív visszajelzéssel rendelkező vevőnek postázok!
Személyes átvételre is van lehetőség, de szerintem a postai szállítás a leggyorsabb megoldás!
A szállítás módját mindig a Vevő határozza meg, az Ő döntése alapján postázom a tételt, és ennek megfelelően vállalom érte a felelősséget!
A csomagolásért nem számítok fel külön költséget!
Több tétel vásárlása esetén természetesen csak egy postaköltséget kell fizetni, szívesen várok 1-2 hetet, nyugodtan böngésszen mindenki, csak kérem ezt  üzenetben jelezzék számomra!
Az aukció lezárása után minden kedves vásárlóm megkapja a vaterától az automatikus vásárlási értesítőmet, melyben szerepel a számla számom,.. stb.
A pénz megérkezése után a tételt még aznap, vagy legkésőbb  1-2 napon belül postázom, és a postázásról e-mailben értesítőt küldök!
Ha a vásárolt áru nem tetszik valakinek, vagy a minősége nem felel meg, akkor  visszapostázás után a tétel árát visszafizetem!
Köszönöm, hogy elolvasta a tájékoztatómat, további szép napot mindenkinek! 13 DB


Jelenlegi ára: 7 900 Ft

Az aukció vége: 2011-09-25 08:59
. 20 FILLÉR / ROZETTÁVAL / 1946 - Jelenlegi ára: 7 900 Ft

METABO SR 10 - 23 INTEC Vibrációs csiszoló - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

SR 10-23 Intec vibrációs csiszoló
* Univerzálisan alkalmazható fa, műanyagok, fémek, kő, valamint lakkozott felületek csiszolására
* Robusztus csiszológép hosszú élettartammal, nehéz alkalmazási körülmények között is
* Nagyon jó súly-/teljesítményviszony
* Nagy lemunkálóteljesítmény
* A kiváló minőségű mikrocellás poliuretán-elasztomer csiszolólap következtében egyenletes csiszolási kép
* Az elektrodinamikus finom kiegyensúlyozás következtében különösen rezgésszegény
* 4 kiváló minőségű rezgéscsillapító és porvédett minőségi golyóscsapágy a tartós alkalmazás melletti hosszú élettartam biztosítására
* Robusztus lengőlap alumínium présöntvényből
* Egyedülálló befogórendszer teszi lehetővé a gyors és komfortos csiszolószalag-cserét.
* Egészen a külső sarkokig lehetséges a csiszolás
* Saját elszívás Intec-szűrőrenszerrel, többszörösen tisztítható
* Külső elszívó alkalmazása lehetséges.
* Önkioldó szénkefék
A képen látható állapotban!


Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-07 07:14
. METABO SR 10 - 23 INTEC Vibrációs csiszoló - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Dent, Bob: Budapest, 1956 - Jelenlegi ára: 3 780 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Budapest, 1956A könyv listaára: 4500 Ft. Leírás:
A Budapesten élő angol szerző különféle források alapján, az eseményeket helyszínek szerint csoportosítva mutatja be olvasóinak az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét. Rainer M. János előszava nyitja meg a kötetet, ezt bevezető, a korabeli Budapest térképe, illetve a helyszínekre is utaló kronológia követi. A továbbiakban Buda majd Pest forradalmi helyszíneit, illetve az ott lezajlott eseményeket ismerhetjük meg a Műszaki Egyetemtől Csepelig. A fekete-fehér képekkel illusztrált fejezetekben számos, gyakran egymásnak ellentmondó forrás, beszámoló alapján kísérli meg a szerző rekonstruálni a tényleges történéseket és az azokban résztvevő személyek indítékait. Közismert, híres és hírhedt alakok éppen úgy megelevenednek a dokumentumokon, feljegyzéseken és visszaemlékezéseken alapuló ismertetésekben, mint a névtelen utcai tüntetők, fegyveres felkelők, politikusok, gyári munkások, vagy éppen a városba vezényelt szovjet sorkatonák. Bob Dent igyekszik mindvégig érzékeltetni az események drámaiságát, számos esetben kitér az 1956-tal kapcsolatos problémákra, ellentmondásokra és rejtélyekre, melyek többségére máig sem sikerült egyértelmű választ találni a történész szakmának. Empátiával emlékezik meg nemzetünk forradalmának nagyszerű pillanatairól, de nem feledkezik meg árnyoldalainak bemutatásáról sem. A történelmünk fél évszázada lezajlott nagy eseményéről szóló drámai, történelmi útikönyvet a Nagy Imre utolsó rádiószózatának, a munkástanácsok jelentőségének, az antiszemitizmus és az október 30-i Szabadság téri atrocitások kérdésének, az erőszaknak és erőszakmentességnek a témáiban fogant írások gyűjteménye, forrásjegyzék és névmutató zárja. Széles körben ajánlható, újszerű megközelítési módban íródott, olvasmányos kiadvány. ISBN: 963-07-8006-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 780 Ft

Az aukció vége: 2011-09-09 03:43
. Dent, Bob: Budapest, 1956 - Jelenlegi ára: 3 780 Ft

2011. szeptember 3., szombat

Led Steklámpa Horgász lámpa Reflektor Fényvető - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Lámpa
Horgászlámpa Reflektor
Ledes lámpa, tehát sokáig világít!
Akkumulátoros 220v-ról hállózatról tölthető!!!
Több funkciós Két módon is használható!
-Reflektorként
-Állólámpaként
-Szereléshez steklámpának
-Sátorban világításnak
-Lakásban házban áramszünetnél -Kerti partinál
Első alkalommal 8 órát kell tölteni, az akkumulátor formázása miatt, és az élettartam meghosszabításáért!
Nézdd meg a másik lámpánkat is, fejre tehető, ideális lámpa, hogy a két kezed szabadon maradjon!
Kiránduláshoz túrázáshoz horgászathoz a két lámpa együttes használata célszerű!!!
Nézdd meg a többi termékünket is!!



Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-09-25 00:36
. Led Steklámpa Horgász lámpa Reflektor Fényvető - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

gi joe, g i joe - Wild Bill - komplett - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó a képen látható eredeti GI Joefigura, neve Wild Bill.  Állapota a képek szerinti, nem kopott, nem törött, nem laza, semmiféle kopás nincs rajta, gyűjteményi darab. Minden felszerelése megvan, teljesen komplett.


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-08 23:03
. gi joe, g i joe - Wild Bill - komplett - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Billentyűzet, Samsung G800, gyári, csomagolás - Jelenlegi ára: 4 790 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Billentyűzet, Samsung G800, gyári, csomagolás nélkül
Cikkszám: 23435
Gyártó: SAMSUNGFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
A 12 hó KapmegyerGSM garancia ideje alatt üzletünk vállalja a garanciális javítást! Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 390. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 990. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 990. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 500. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról. EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Samsung
G800
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig990. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 500. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM34222


Jelenlegi ára: 4 790 Ft

Az aukció vége: 2011-09-06 23:40
. Billentyűzet, Samsung G800, gyári, csomagolás - Jelenlegi ára: 4 790 Ft

Budmil fürdőruha - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Sosem használt , gyönyörű fürdőruha. Dekoratív mellrésszel, nyakba kötős megoldással.
Anyaga fényes, a mellrészen csillogó díszekkel.
Eredeti ára 7000 Ft volt!


Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 22:30
. Budmil fürdőruha - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Fila pontok 1db teli füzet, 1FT!!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fila táskák , kedvezményes vásárlására, a Tesco áruházakban.
Szeptember 11ig használható fel!!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-09-02 21:24
. Fila pontok 1db teli füzet, 1FT!!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Bálint György : Szívügyünk a kert: (Nők lap - Jelenlegi ára: 1 655 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Szívügyünk a kert: (Nők lapja műhely)A könyv listaára: 1901 Ft. Leírás:
Bálint gazda a magyar - fogalmazzunk így - populáris kertészet emblematikus figurája, évtizedek óta látja el praktikus javallatokkal az érdeklődő, fejlődni-tanulni vágyó hobbikertészeket. Így tesz jelen kötetében is, amelyben kerek egy esztendő teendőit foglalja össze hétről hétre. A kerti növények ápolásával, gondozásával kapcsolatos gyakorlati tanácsokat művelődés- és irodalomtörténeti érdekességek, szezonális jellegű klasszikus idézetek gazdagítják. A szöveget színes fotók kísérik. ISBN: 978-963-9710-31-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 655 Ft

Az aukció vége: 2011-09-04 23:41
. Bálint György : Szívügyünk a kert: (Nők lap - Jelenlegi ára: 1 655 Ft

ÚJ! ELEKTROMOS CIGARETTA E-CIGI SZETT - AKCIÓ - Jelenlegi ára: 1 650 Ft

Miért jó az elektromos cigaretta használata, dohányzás helyett.. ?
Mert az elektromos cigaretta nem ég, nem füstől, így káros anyag nem jut a szervezetbe..
Mert az elektromos cigi teljesen imitálja az eredeti cigarettát, használatakor pára képződik, így meghagyva a dohányzás élményét..
Mert könnyedén le tud szokni a dohányzásról, ha elektromos cigi -vel váltja ki..
Mert ezzel óvja környezete és saját maga egészségét..
Mert lényegesen kevesebbet költ rá, mintha dohányozna..
A csomag tartalma:
1 db elektromos cigi,
10 db patron
1 db usb-töltő,
1db szivargyújtó töltő
1 db hálózati(220v) töltő
Az elektromos cigaretta!
Vagy más néven Elektromos cigi, E-cigaretta, E-cigi, E-cig, E-joy, E-smoke, Oxy gain, Ruyan, Electronic cigarette, E-cigarette, Esmoke, Oxygain, Mikrofiber A dohányzás bizonyítottan legjobb alternatívája, amely hasonlóan néz ki, és működik mint az igazi cigi. Műanyagból van, akkumulátor működteti, az eleje vörösen izzik, cserélhető patronjából nikotint párologtat füstfelhő formájában.
Bővebben:
Az elektronikus cigaretta egy csúcstechnológiás műszaki készülék, amely használatkor hasonló élvezetet okoz, mintha egy hétköznapi cigarettát szívnánk.
Szívásakor ( biotechnológia által) apró NIKOTIN cseppeket lélegzünk be, úgy , hogy mentesülünk a hagyományos káros anyagok szervezetbe jutásától, ezáltal megteremtjük egy sokkal egészségesebb dohányzás lehetőségét.
A modern elektronikai és biotechnológiai elemeket felvonultató e-cigi-t neves szakértők vizsgálták és egyöntetűen méltatták a használatával járó előnyök sokaságát, mint egészségügyi, mint gazdaság és társadalmi szempontokból egyaránt...
A szerkezetben a folyékony nikotint egy mikroporlasztó pumpa a porlasztó cellába nyomja. A nikotint ködszerű cseppekké porlasztja a vibrációs, ultrahangos, magas feszültségű mezőben. A belégzéskor keletkező légáramlat a nikotincseppeket szétszórja, utána meleg pára keletkezik ami a DOHÁNYFÜSTÖT UTÁNOZZA (lásd: Videó bemutató) , biztosítva ezáltal a dohányos által megszokott ingereket!
Hogyan is működik?
A benne lévő folyékony nikotint és aromákat tartalmazó patronból, valamint a levegőben található páratartalomból hevítés és porlasztást követően vízgőzt, vízpárát állít elő.
Külső szemlélő számára és érzésre olyan hatása van, mintha füstölne.
Különbség az, hogy ez nem füst és nem ég a vége, és csak akkor lép működésbe, ha megszippantjuk. Egyébként automatikusan leáll. Két dologra kell figyelnünk, az akkumulátor töltöttségére és a patron kifogyására. Egyéb gondozást nem igényel. Használata során azonban nem gyújtunk rá. Segít leszokni a dohányzásról!
Fokozatosan csökkentett nikotintartalmú patront használva eljuthatunk a nikotinmentes patronig! (többen eleve nikotinmentes patronnal vásárolták meg és ez is segített megoldani a problémájukat! )
Ez hasonlít a leszokást segítő nikotin tapaszhoz, de az elektronikus cigaretta használatakor a " füstölés " és a megszokott mozdulatok is megmaradnak.
A nikotinos tapasszal ellentétben a beszívások számával:
ÖN FOGJA TUDNI SZABÁLYOZNI, HOGY MENNYI NIKOTIN JUSSON BE A SZERVEZETÉBE!
Az elektonikus cigarettával (rendeltetésszerű használat mellett) extrém, magas nikotin szintet nem tudunk bejuttatni a szervezetünkbe, mert az e-cigi minden kb. 26 slukk után villogással jelzi, hogy két cigarettát elszívtunk, és minden 20 szálnak megfelelő szívás után leál és öntisztítást végez el ! (mert a levegő is tele van kosszal stb. )
1-1, 5 doboz cigaretta nikotin mennyiségének elszívása után az akkumulátor kifogy és fel kell tölteni, vagy cserélni!
Ezek után már csak egy kis akarat kell és még a megszokást kell legyőznie!
Ami az elektromos cigaretta mellett szól:
A nikotint leszámítva, más káros összetevőt nem tartalmaz, - van nikotinmentes patron is - nincs passzív dohányzás, nem kaparja a torkunk, nem büdös, nincs igazi füst, nem ég, nem gyújtjuk fel semmit, nem hízunk el, ha le akarunk szokni - bárhol használható, mert nem cigaretta és nem leszünk kiközösítve, lényegesen olcsóbb, mint a cigi, segít leszokni a dohányzásról (ha a használója is komolyan gondolja)
Amennyiben önt zavarják az alább felsoroltak, önnek ajánljuk ezt a terméket:
- A dohányzás miatt egészsége érezhetően kezd megromlani
- Bőre hamarabb öregszik, bizonyos helyeken láthatóan elszíneződik
- Kellemetlen a lehelete, és nem rágózhat minden cigi után
- Kellemetlen szag az autóban, lakásban, és a ruháin(még ha önnek nem is tűnik fel)
- Éves szinten több százezer forintba kerül
- Folyamatosan ki kell rohangálni a nem dohányzó helyekről
- Kollegáit, barátait, családtagjait zavarja, gyakran passzív dohányzásra kényszerítve őket
- Több mint 40 bizonyítottan rákkeltő anyagot juttat szervezetébe minden nap
Amennyiben a fent említett problémák közül legalább kettő önt is zavarja, akkor a megoldás az ön számára az elektromos cigaretta.
Ez a Magyarországon teljesen új, és bizonyítottan működő termék megszólalásig ugyanúgy néz ki, mint az igazi, és ugyanazt a működést, és cselekvéssorozatot imitálja.
Működés közben nikotint párologtat füstszerűen, ezáltal közel ugyanazt a hatást elérve használójában, mint az igazi cigaretta.
A minimális hiányérzetért azonban kárpótol az, hogy több mint 40 rákkeltő anyagot nem lélegez be a füsttel együtt!
 
 
 
A vásárlás menete:
A vevő amikor megnyeri a terméket én nem sokkal rá küldök egy e-mail, benne a számlaszámmal, a termék/ek összesítése és a postaköltség ára, azaz a pontos összeg.
OTP számlaszámra kell utalni, tehát aki azonos bankból utal annak jó, mert úgy hamarabb tudom postázni, mert az összeg beérkeztekor adom postára a csomagot.
Fontos , hogy a közleménybe bele kell írni a vevő felhasználónevét, mert arról azonosítom be a vevőt, ha az nincs ott, akkor nehezebb megtalálnom, hogy kinek postázzak.
A csomagokat ajánlott levélként szoktam általában küldeni, ami a feladástól általában másnap , valamint 2 napon belül célba szokott érni.
 
Sikeres vásárlásokat kívánok!


Jelenlegi ára: 1 650 Ft

Az aukció vége: 2011-09-02 20:27
. ÚJ! ELEKTROMOS CIGARETTA E-CIGI SZETT - AKCIÓ - Jelenlegi ára: 1 650 Ft

Citromsárga fánk/fazettált gyöngy 8x5mm 10db - Jelenlegi ára: 1 Ft

Citromsárga színű műanyag fánk gyöngy
Mérete: 8x5 mm
A megadott ár 10 db-ra vonatkozik!
Termékeink között találsz nagyobb kiszerelést is belőle.
Kérlek nézd meg további termékeinket is.
További jó licitálást!
Személyes átvétel Budapest 13. kerületében. A posta díja csak irányadó, függ a levél/csomag súlyától. 100db ilyen gyöngy kb 36 gramm.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-09-05 22:26
. Citromsárga fánk/fazettált gyöngy 8x5mm 10db - Jelenlegi ára: 1 Ft

GYÓGYÍTÓ MÁGNESES PÁNTOK TÉRD + CSUKLÓ - Jelenlegi ára: 2 150 Ft

új termék dobozában
Most csuklópánt és térdpánt egyben akciós áron!
a csomag tartalma:
2 db fekete térdpánt, 57 cm
1 db fekete csuklópánt, 25 cm
Mindhárom mágneses pántot dr. Jack Levine ortopédiai sebész, a New York-i Brookdale Kórház ortopédiájának osztályvezető főorvosa tervezte és kísérletezte ki. Dr. Levin termékcsaládja a legegyszerűbb módja az ízületi fájdalmak csökkentésének. Mindhárom segédeszközben mágnes található, mely serkenti az adott terület vérkeringését, ezáltal csökken, sőt, gyakran teljesen megszűnik az adott testrészben jelentkező fájdalom.
Dr. Levin mágneses csuklópánt:
A segédeszközben 400 gauss erősségű mágnescsík található, mely serkenti az adott terület vérkeringését, ezáltal csökken, sőt, gyakran teljesen megszűnik az adott testrészben jelentkező fájdalom. Tépőzárral van ellátva, így mérete szabadon választható.
Helyezze el úgy hogy a mágneses felével érintkezzen a csuklójával, majd tekerje vele körbe azt.
A csuklópántnak biztos tartást és elhelyezkedést kell biztosítani, viszont nem szabad hogy akadályozza a szabad véráramlást.
Ne használja a Dr. Levines termékeket akkor, ha pacemakert (szívritmusszabályzót), automatikus defibrillátort, inzulinpumpát vagy gyógyszertapaszokat használ. Terhesség idején szintén nem ajánlott a pántok viselése, és ne használja őket nyílt seb felett sem.
Tisztítás: enyhén nedves ruhával törölje át !
Dr. Levin mágneses térdpánt:
A leghatékonyabb fegyver az ízületi fájdalmak leküzdésében. Beépített mágnes szolgálja a gyors gyógyulást. A mágneses térdszalag enyhíti vagy teljesen megszűnteti a térdben jelentkező fájdalmat. Használatával elkerülheti a műtétet is! Semmilyen mozgásban nem zavaró. Pehelykönnyű. Közvetlenül a térdkalács alatt körbeveszi az egész térdet. Tépőzárral: mérete szabadon választható. KényelmesLáthatatlan segítőtárs: ruhában észrevétlen a viselete.
az utolsó kép csak illusztráció
A szalagok tépőzárral vannak ellátva, így méretük szabadon választható.
Dr. Levin - Sikertörténet
Kovács Tamás: „ Mindig is komoly súlyproblémákkal küszködtem, és az alkatom nagyon megterheli a térdízületeimet. Mielőtt megismertem ezeket a pántokat, gyakorlatilag hozzá voltam láncolva a székhez, hiszen iszonyatos kínokat jelentett megtenni akár csak néhány száz métert gyalog. A mozgás hiánya viszont már a szívem egészségét fenyegette, nem is beszélve az állandóan rossz közérzetről. Úgy éreztem, hogy fizikálisan teljesen korlátozott vagyok, ez a tudat pedig a depresszió felé sodort.
Aztán pedig a fiam, aki profi sportoló volt, meglepett ezekkel a mágneses pántokkal. Ő is ezt használta, amikor egy baleset után talpra állva, visszatért a ligába. Hihetetlen, de nekem is bevált! Az első napokban már saját lábaimon tudtam meglátogatni a barátaimat, a következő hetekben pedig kocogásra adtam a fejem, és azóta sem bírom abbahagyni.
Több kilót leadtam néhány hónap alatt, a depresszióból pedig szép lassan kilábaltam. Az életem teljesen megváltozott! A múltkor olyan történt, ami még soha: elmentünk a fiammal focizni a parkba. Fantasztikus boldogságot okozott, és ekkor döbbentem rá egy tényre: ezt a pillanatot nem érhettük volna meg dr. Levin mágneses pántjai nélkül. ”
Miért jelentenek áttörést Dr. Levin mágneses pántjai az ortopédia területén?
A Dr. Levin’ s mágneses pántok klinikai tesztelésen bizonyították páratlan gyógyító hatásukat. A speciális mágnes nem csak az ízületi- és derékproblémákra nyújt megoldást, de a vérkeringést serkentve egész nap fitten érezheti magát.
Dr. Jack Levin munkahelyén, a New Yorki-i Brookdale kórház ortopédiáján tervezte meg, és kísérletezte ki a termékeket. Tapasztalt osztályvezető főorvosként tudja, mire szoktak a leginkább panaszkodni a páciensek.
A tesztelésen részt vevő sportolók, túlsúlyos emberek, nyugdíjasok, gerincproblémákkal küszködők 80%-ánál már három nap után jelentősen csökkentek a fájdalmak, egy hét után pedig csak rossz emléknek tűntek a panaszok. Mások tapasztalatain felbuzdulva már nagyon sok egészséges sportoló is használja mozgás közben a pántokat, ezzel jelentősen lecsökkentve a sérülések kockázatát.
KOZMODISZK COZMODISC
cozmodiszk
személyesen: csak szombaton Bp. III., II. ker, v. posta



Jelenlegi ára: 2 150 Ft

Az aukció vége: 2011-08-31 21:21
. GYÓGYÍTÓ MÁGNESES PÁNTOK TÉRD + CSUKLÓ - Jelenlegi ára: 2 150 Ft

B. G. Rosenthal - Az okkult az orosz és a szovjet - Jelenlegi ára: 3 060 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
74457
B. G. Rosenthal
Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában
A kilencvenes években, a kommunizmus bukása után Oroszországban egyszeriben újraéledtek és elképesztő népszerűségnek örvendtek mindazok az okkult, ezoterikus, "titkos" tanok és eszmék, amelyek a XX. század elején - és már korábban is - nagymértékben hatottak az orosz szellemi életre és sok nagyszerű művész munkásságára.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 3 060 Ft

Az aukció vége: 2011-09-06 20:11
. B. G. Rosenthal - Az okkult az orosz és a szovjet - Jelenlegi ára: 3 060 Ft

Maxell XL-II-S 100 magnókazetta bontatlan - Jelenlegi ára: 999 Ft

Új bontatlan.  Made in England


Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2011-09-04 19:26
. Maxell XL-II-S 100 magnókazetta bontatlan - Jelenlegi ára: 999 Ft

Notebook táska védőtok 10 notebook táska fekete - - Jelenlegi ára: 2 240 Ft

  Termék információk
Notebook táska védőtok 10 notebook táska fekete - kék (CNR-NB20BL) CANYON
Eredeti CANYON termék
Kompatibilis készülékek:
n. a.
SS48841
-vege- SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEK FELJEBB A "SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK" MENÜPONTRA KATTINTVA TALÁLHATÓ! A licitálást után a Vatera automatikusan elküldi az kifizetéssel kapcsolatos információkat! Kérjük figyelmesen olvassa végig!
Ha nem kapna ilyen e-mailt kérjük jelezze nekünk e-mailben.
Tekintse meg további termékeinket!   Kattintson ide! Minden ami mobil! Ha termékeink között nem találja a terméket amit éppen keres írjon bátran!
Szerviz és mobiltelefon alkatrészek, kiegészítők akár rendelésre is. Vásárlás előtt kérjük figyelmesen olvassa el alábbi feltételeinket! Általános feltételek
Termékeink értékesítése minden esetben számlával és jótállással történik.
Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Fizetési feltételek
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához.
A fizetési információk elküldése után, amennyiben a kifizetés banki utalással vagy befizetéssel történik kérjük, hogy maximum 5 munkanapon belül fizesse meg a termék ellenérték és postaköltségét a megadott bankszámlára. Ellenkező esetben a termék újra aukcióba kerül és az aukciót negatív értékeléssel kivétel nélkül lezárjuk.
  Postázás, csomagküldés
A termék ára és a postaköltség utalását követő 1 munkanapon belül postára adjuk a vásárolt terméke(ke)t. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-5 munkanap.
A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban meghatározott 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Garanciális ügyintézéssel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. A vásárlással elfogadja feltételeinket! Raktárkészletünk naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén.
Így előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését.
Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért felelősséget nem vállalunk!
Egyes termékeknél a termékhez tartozó fotó eltérhet a valóságtól.
Vásárlását köszönjük!
- StartGSM -
 


Jelenlegi ára: 2 240 Ft

Az aukció vége: 2011-09-06 17:59
. Notebook táska védőtok 10 notebook táska fekete - - Jelenlegi ára: 2 240 Ft

Hoki jégkorong kori bauer - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

4-es, 37-es , belső talphossz 24cm bauer használt de elég jó állapotban. Új fűzővel.


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 16:42
. Hoki jégkorong kori bauer - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Randall másolat, vadász kés - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Eladó egy Randall másolat.
Penge hossza15, 5cm
Markolat: 10cm
Tok: egyedi szarvasbőrből
Súllya tokkal 310gr
Kiváló vadász és túrakés. Hátán lévő fűrész fa és csontfűrészként is alkalmas.
Kérdésre igyekszem gyorsan válaszolni!
Sima postáért felelősséget nem vállalok!!
Villámár esetén ingyen posta!!
Személyes átvételért érdeklődj! (Somogy-Fejér-Heves megye)
Ha gondolod nézd meg a többi termékem is : )
Jó licitálást kívánok!


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-13 15:57
. Randall másolat, vadász kés - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Alkalmi ruha 38-as - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Eladó a képeken látható örömanya ruha. A méreteket nagyjából mértük, ha pontos méretekre van szükség, mérünk még. Varrónő által készített, kiskabát is van hozzá, a felsőrésze nagyon jó minőségű csipke gyöngyökkel szőve, az anyaga szatén.


Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 14:40
. Alkalmi ruha 38-as - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

2011. szeptember 2., péntek

Kingston 1 Gb kit DDR2 533 Mhz (PC2-4200) - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

1 Gb kit DDR2 533 Mhz (PC2-4200) memória, azaz 2 db 512 Mb modul párba válogatva.
Márka: Kingston
Több db van belőle, azonnal vihető.  
Garancia 1 hónap
Személyes átvétel csak a Budapesti üzletünkben lehetséges.
Postázás előre utalás esetén megoldható, a szállítási költségek a vevőt terhelik.
További részletek a termékleírás melletti "szállítási és garanciális feltételek"-nél.
További termékeim:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=DellFinancialServices
A feltöltött képek illusztrációk.



Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Az aukció vége: 2011-09-20 13:59
. Kingston 1 Gb kit DDR2 533 Mhz (PC2-4200) - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Kika ifjúsági bútor - Jelenlegi ára: 100 000 Ft

2, 5 éve Kikában vásárolt ifjúsági bútor eladó.
5 elemből áll.
Hibátlan , szép állapotban.
2 ajtós: 90 széles, 58 mély, 197 magas 
Polcos: 197 magas, 38 mély, 47 széles,  
1 ajtós, polcos: 197 magas, 38 mély, 47 széles,  
komód: 155 széles, 41 mély, 105 magas 
Kispolc: 92 mély, 35 magas, 20 mély


Jelenlegi ára: 100 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 12:41
. Kika ifjúsági bútor - Jelenlegi ára: 100 000 Ft

ÚJ MINŐSÉGI GPS NAVIGÁCIÓ OLCSÓN TELJES EU VAL! - Jelenlegi ára: 15 990 Ft




Jelenlegi ára: 15 990 Ft

Az aukció vége: 2011-09-06 11:00
. ÚJ MINŐSÉGI GPS NAVIGÁCIÓ OLCSÓN TELJES EU VAL! - Jelenlegi ára: 15 990 Ft

Mozaik 1975/9 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

++++++++++++++++++++++++  jó állapotban   ++++++++++++++++++++++++
Személyesen a Blaha L. térnél.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-08 10:30
. Mozaik 1975/9 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

sztrecs halásznadrág - Jelenlegi ára: 980 Ft

rugalmas anyagú halványkék, szép állapotban! S M méret. Kérésre szívesen mérek!


Jelenlegi ára: 980 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 08:38
. sztrecs halásznadrág - Jelenlegi ára: 980 Ft

Női NIKE szabadidő felső M-es méret - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Használt, de jó állapotú.
Nem kopott vagy foltos.
A belső vékony bélés anyagában van kis szakadás, kívülről nem látszik, de fotóztam.



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 08:25
. Női NIKE szabadidő felső M-es méret - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Homonnay Györgyné Távfűtések 40863 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a képen látható használt Homonnay Györgyné Távfűtések 40863


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-09-10 07:28
. Homonnay Györgyné Távfűtések 40863 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

ÚJ Tupperware Mini kelelsztőtál 600 ml (piros) - Jelenlegi ára: 900 Ft


TUPPERWARE MINI KELESZTŐTÁL
Ár: 900 Ft
Teljesen új, bontatlan csomagolásban!
A népszerű kelesztőtál kistestvére: a Mini Kelesztőtál 600 ml-es.
Elsősorban kelt tésztát készítésére és kelesztésére kifejlesztett termék,
de kiválóan használható frissentartó edényként is. Ideális kisebb adag
kelesztésére, kovász készítéshez, élesztő futtatáshoz,
kisebb mennyiségű saláta elkészítésére, frissen tartására.
Rugalmas, lég-és csepp mentesen záró tetővel és füllel rendelkezik.
Az edény belseje nem sima, így nem foltosodik.
Mérete: 15 cm (átmérő)
Űrtartalom: 600 ml
Színe: piros, fehér tetővel
Azonnal tudom küldeni!
-----
SZÁLLÍTÁSI feltételek:
Postaköltsége országon belül 420 Ft ajánlott levélként.
Csak ajánlottan adom fel a csomagot.
Fizetés kizárólag utalással! Utánvéttel nem küldök semmit!
Csomagolási költséget nem számolok fel, rendkívül biztonságosan, buborékos csomagolásban adom fel!
5. 000 Ft-os vásárlás felett kisebb ajándékot küldök minden csomagban!
Kérésre recepteket is tudok mellékelni.
Nézzen szét a termékeim között, spóroljon a postaköltségen!
Találhat olyan terméket is, ami a katalógusban nem kapható.
Személyes átadásra Kaposváron van lehetőség!



Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2011-09-20 05:33
. ÚJ Tupperware Mini kelelsztőtál 600 ml (piros) - Jelenlegi ára: 900 Ft

Gáspár Dorottya: Pannonia régészete - Jelenlegi ára: 3 270 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Pannonia régészeteA könyv listaára: 3990 Ft. Leírás:
Az egykori római provincia életét mutatja be szerteágazóan, kézikönyvszerűen a mű a régészet eszközeivel. A tudománytörténeti felvezetést követően rövid, de szinte minden részletre kiterjedő fejezetekben mutatja be a pannóniai hadszervezetet és határvédelmet, majd a különféle használati tárgyak mentén az étkezési szokásoktól a temetkezésig tekinti át az élet különböző területeit, míg az utolsó rész a vallási kultuszokról és szokásokról tájékoztat. ISBN: 978-963-87259-3-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 270 Ft

Az aukció vége: 2011-09-04 00:56
. Gáspár Dorottya: Pannonia régészete - Jelenlegi ára: 3 270 Ft

Új, Police férfi óra, karóra - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Police férfi karóra, új !
Óralap: fehér
Méret: a tok átmérője 50 mm
Óraüveg: keményített ásványi üveg
Dekorációs számlap
Szerkezet: quartz elem
Vízállóság: cseppálló
Hossz: az óraszíj 18 cm-től 22 cm-ig, szélessége 3 cm
Óratok: acél
Postaköltség ajánlott levélként: 520, -Ft
Átutalás után azonnal tudom postázni !
Személyes átvételre és utánvétre nincs lehetőség !


Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Az aukció vége: 2011-09-09 23:14
. Új, Police férfi óra, karóra - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Kewashii Takeya : Japán népmesék: (Népek mesé - Jelenlegi ára: 975 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Japán népmesék: (Népek meséi -Metropol könyvtár 14. )A könyv listaára: 1190 Ft. Leírás:
Az európai embertől oly távoli, kifinomult, halk szavú, bölcs és misztikus japán kultúra tragikus-szomorú, megható történeteiből kapunk ízelítőt. Az érzékletes színes grafikákkal illusztrált kötet hat meséje a boldogságról, a hiúságról és a butaságról - egyszóval az emberi lélek titkairól szól. A Vágyódás című utolsó történet hőse egy előkelő nemesúr, egy császári hivatalnok álmodozó fia, aki egy csodaszép éjszakán gyönyörű tündérlányt pillant meg. Egész életében rabja tekintetének, ám csak halála előtt tudja meg, hogy életét elfecsérelte, ostoba vágyódása hiábavaló, hiszen a tündérek nem élhetnek az emberek világában. Felnőttek és gyermekek számára egyaránt ajánlható. ISBN: 978-963-09-6543-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 975 Ft

Az aukció vége: 2011-09-03 22:01
. Kewashii Takeya : Japán népmesék: (Népek mesé - Jelenlegi ára: 975 Ft

2db kisfelső - Jelenlegi ára: 500 Ft

1db early days 56-os cicás kisfelső
1db bambini 56-os egérkés kisfelső



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-08-31 21:27
. 2db kisfelső - Jelenlegi ára: 500 Ft