BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Udvarhelyszék 1700-1722 közöttA könyv listaára: 4990 Ft. Leírás:
A székely székek 18. századi történetére vonatkozó legátfogóbb levéltári forrásokat az összeírások képezik. A forráskiadvány-sorozat a század elején született székelyföldi összeírások kiadására vállalkozik. Jelen kötetben négy Udvarhelyszékre vonatkozó összeírás került kiadásra az 1700 és 1722 közötti időszakból. Az adózás céljából készült összeírások név és rendi állás (nemes, szabad, jobbágy) szerint rögzítették a családfők nevét és igyekeztek fölmérni a családok gazdasági potenciáját. Az 172122-ben végrehajtott legrészletesebb vizsgálat során számba vették a birtokolt és megművelt földterületeket, a terményeket és az egyéb jövedelemforrásokat is. Az adóösszeírások sorát egészíti ki az udvarhelyszéki nemesek 1712-es összeírása. A gazdaság- és társadalomtörténet, valamint a helytörténet nélkülözhetetlen forrásainak tekinthető összeírások kiadása megőrizte az eredeti dokumentumok lajstrom, illetve táblázatos formáját, és az eredeti szövegbeosztást. A kiadványt a forrásokat közzétevő Pál-Antal Sándor bevezető tanulmánya nyitja, mely bemutatja a korabeli Udvarhelyszék népesedési, gazdasági és társadalmi viszonyait, valamint az adóösszeírások menetét. A kötetet helynévmutató, rövidítésjegyzék, valamint angol és román nyelvű rezümé egészíti ki beszerzése a szakgyűjtemények számára javasolt. ISBN: 978-973-599-351-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 4 240 Ft
Az aukció vége: 2011-04-28 04:55
. PĂ l-Antal SĂ ndor: UdvarhelyszĂŠk 1700-1722 kĂ zĂ - Jelenlegi ára: 4 240 Ft
2011. április 25., hétfő
Klusch, Horst: Az erdélyi szászok beteleped - Jelenlegi ára: 2 870 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Az erdélyi szászok betelepedésérőlA könyv listaára: 3500 Ft. Leírás:
A népe eredetével kapcsolatos nyitott kérdéseket évtizedek óta kutató erdélyi szász néprajztudós tanulmányaiból összeálló kötet a szász letelepedés merőben új - a bevett történeti elképzeléseknek számos ponton ellentmondó - történetét adja. A hagyományos elképzelés szerint a nyugati német nyelvterületekről (Frankföldről, Flandriából) származó telepeseket II. Géza hívta be a későbbi Királyföldre a 12. század közepén. Erről a tényről azonban nem szólnak kortárs források, csak évtizedekkel később keletkezett híres szász kiváltságlevél, az Andreanum tudósít róla. A szerző teóriájának lényege szerint a szászok elődei nem közvetlenül a német területekről, hanem a Kárpátok déli lejtőiről települtek át Erdélybe. Ők azok a német parasztok lennének, akik az 1096-ban megindult első keresztes hadjárat csapatairól leszakadozva állapodtak meg a Duna és a Kárpátok között elterülő vidéken. Az okleveles és elbeszélő források mellett néprajzi megfigyelésekre, nyelvtörténeti okfejtésekre támaszkodó - a vizsgált kérdés természetéből fakadóan - számos nehezen igazolható hipotézist tartalmazó kötet érinti a szászok egyház-, viselettörténetét, új módon magyarázza Erdély német elnevezésének (Siebenbürgen) eredetét, az utolsó fejezetekben pedig a hamelni patkányfogóról szóló középkori mondát köti össze a szász letelepedéssel. A magyar középkorászokra is vár annak eldöntése, hogy mennyiben állják meg helyüket a kötet érdekfeszítő megállapításai. ISBN: 978-973-26-0920-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 870 Ft
Az aukció vége: 2011-04-28 03:55
. Klusch, Horst: Az erdélyi szászok beteleped - Jelenlegi ára: 2 870 Ft

A szociáldemokrata párt várospolitikája Budape - Jelenlegi ára: 2 625 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A szociáldemokrata párt várospolitikája Budapesten a két világháború közöttA könyv listaára: 3200 Ft. Leírás:
Magyarország két világháború közötti történetéről nagy számú feldolgozás jelent már meg, különösen a politikatörténet témaköréből, ám mindarról nem lehet reális képet alkotni a szociáldemokrácia történetének objektív, alapos és árnyalt ismerete nélkül, miként a budapesti várospolitikáról sem az annak formálásában, alakításában igen aktívan részvevő szociáldemokrata frakció tevékenységének megismerése nélkül. A kötet a szociáldemokraták által leginkább preferált területeken végzett, hatékony gyakorlati várospolitikai tevékenységről ad átfogó képek és értékelést, időben a két világháború közötti időszakra koncentrálva. A szerző elsőként általánosságban mutatja be a bizottsági munkára vonatkozó törvényeket, valamint a törvényhatósági választások történetét - természetesen az MSZDP szemszögéből nézve. A kötet második nagy része a szociáldemokraták községpolitikai alapelveit ismereti, kitérve a párt községpolitikai programjának megalkotására is. A kötet utolsó harmada a fővárosi Törvényhatósági Bizottság szociáldemokrata frakciójának községpolitikai tevékenységét mutatja be részletesen, 1925-től 1944-ig. A szerző külön kitér a szociálpolitikára, a közegészségügyre, a közoktatásügyre, valamint a városgazdálkodás különféle területeire (adó- és ingatlanpolitika, üzempolitika, városrendezés). A kötetet rendkívül alapos végjegyzet, irodalomjegyzék és névmutató egészíti ki, s a mellékletben megtalálhatjuk a fővárosi Törvényhatósági Bizottság szociáldemokrata tagjainak teljes listáját is a vizsgált időszakban. Elsősorban szakkönyvtáraknak ajánlott kötet. ISBN: 978-963-9697-80-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 625 Ft
Az aukció vége: 2011-04-28 01:56
. A szociáldemokrata párt várospolitikája Budape - Jelenlegi ára: 2 625 Ft

TOPSHOP, női nadrág, EUR40, 1200 HELYETT: 990,- - Jelenlegi ára: 990 Ft
Szuper, divatos nadrág.
Övtartóval, cipzárral és divatos, két patenttal.
Farmer szerű, 100% pamut anyagból.
Szuper kockás.
Minden kérdésre szívesen válaszolok.
Ha van időd, nézd meg a többi termékemet is.
Köszi, hogy benéztél.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2011-05-07 00:16
. TOPSHOP, női nadrág, EUR40, 1200 HELYETT: 990,- - Jelenlegi ára: 990 Ft

Psp Slim, Piano back, hibás - Jelenlegi ára: 19 800 Ft
A képen látható szép állapotu PSP, dobozával, töltőjével, 2db a képen látható játékkal eladó. A hibája hogy a kijelző világitása elment, tehát futnak a játékok lemezről is, nemokártyáról is, de nagyon sötéten látni, viszont adok egy Sony komponens kábelt, hogy TV-képernyőjén keresztül lehesen használni, köszönöm. Nemokártya nincs hozzá, a gépen %. 50. Gen D3 szovtver van, igy futnak kártyáról a játékok. PSP-2004
Jelenlegi ára: 19 800 Ft
Az aukció vége: 2011-05-03 23:23
. Psp Slim, Piano back, hibás - Jelenlegi ára: 19 800 Ft

HORGÁSZ LÁMPA, 45W 12V ENERGIATAKARÉKOS - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
12V Steck lámpa 12V akkumulátorra szerelhető 12 V-os energiatakarékos izzóval !!
Kempingezéshez, horgászáshoz, autószereléshez ideális, ahol nincsen 220V, mégsem szívja le az aksit pár óra alatt.
- Nagyon alacsony áramfogyasztás, 45 W-nak felel meg az áramerőssége!
Személyesen szombaton Bp. II. ker, v. posta
Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2011-05-02 22:57
. HORGÁSZ LÁMPA, 45W 12V ENERGIATAKARÉKOS - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
3db sexy m-es tanga - Jelenlegi ára: 500 Ft
Tisztelt vásárló!
Az ár 3db m-es tangabugyira vonatkozik!
További termékekhez katt a szövegre
TANGÁK
MELLTARTÓK
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-04-23 21:58
. 3db sexy m-es tanga - Jelenlegi ára: 500 Ft

! Ritkább, szép Seychelles 25 rúpia NMÁ## - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó 1 db ritkább hajtott Seychelles 25 rúpia címletű ropogós bankjegy, a képen látható nagyon szép állapotban.
Nincs minimálár!
Kérem nézze meg a többi termékemet is:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? td=on&us=McLean123
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-05-01 20:55
. ! Ritkább, szép Seychelles 25 rúpia NMÁ## - Jelenlegi ára: 1 Ft
UMBRO-England póló 134 Újszerű! - Jelenlegi ára: 1 250 Ft
Aukcióm tartalma, egy kiváló minőségű, újszerű állapotú UMBRO-ENGLAND póló 134-es méretben!
Méretei: Teljes hossz: 60cm, mellb: 43cm
Mielőtt licitálsz, nézz szét Nálam, kiváló minőségű, egyedi és eredeti ruházatokat találsz elérhető áron!
Jelenlegi ára: 1 250 Ft
Az aukció vége: 2011-05-13 20:00
. UMBRO-England póló 134 Újszerű! - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

2011. április 24., vasárnap
Hahota 32 - Jelenlegi ára: 150 Ft
Hahota 32. szám.
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2011-04-27 19:42
. Hahota 32 - Jelenlegi ára: 150 Ft
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2011-04-27 19:42
. Hahota 32 - Jelenlegi ára: 150 Ft
Georg Ebers: Uarda,Egyiptom rózsája- B43 - Jelenlegi ára: 1 Ft
Helló!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Néz körbe nálam, hátha találsz valami hasznosat.
Folyamatosan töltök fel új liciteket!
Licitem mostani tárgya:
Georg Ebers: Uarda, Egyiptom rózsája - B43
történelmi regény II. Ramszesz korából
Fontos információk a licitál ás utáni teendőkről:
1. / Kérlek, minél hamarabb vedd fel velem a kapcsolatot az egyeztetések céljából.
2. / Add meg a címedet e mail-ben.
3. / A licit lejárta után maximum 5 napot tudok várni. Ha addig nem sikerül nyélbe ütnünk az üzletet, akkor negatív értékelés mellett tárgytalannak
tekintene m a vásárlást és újrahirdetem a terméket.
4. /Feltétlen add meg a címedet!
5. / 5 munkanapon belül postázok.
Ha bármi kérdésed van, kérdezz bátran .
Ha tudok válaszolok rá.
Jó licitálást kívánok!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-04-29 18:42
. Georg Ebers: Uarda,Egyiptom rózsája- B43 - Jelenlegi ára: 1 Ft

B042 Antik régi dugóhúzó - Jelenlegi ára: 14 000 Ft
Antik , régi dúgóhúzó , bornyitó , borászat -i eszköz , kellék . A dugóhúzó szerkezetéből, kiviteléből arra következtetek, hogy komolyabb szakemberek, vendéglátóhelyek számára készült darab. A dugóhúzó azon része, amely az üveg szájára illeszkedik , a hosszú évek alatt kissé deformálodott, a fotón látható módon.
Mérete: 15x7, 5 cm. (I/5)
Termékeim között egy komoly dugóhúzó gyűjtemény t talál (több mint 40 darab), egyesével árulom őket .
Gyűjtőknek , vendéglátó egységeknek ajánlom. Kíváló ajándék bor , borászati témát kedvelőknek!
Postázás: Kisebb tárgyaimat a Magyar Posta segítségével megbízhatóan és olcsón postázom. Nagyobb tárgyaim (pl. bútorok/festmények/stb. ) esetében a szállításban külön díjazás mellett tudok segíteni, illetve természetesen a vevő által kért bármely futárszolgálatot elindítom. Amennyiben a postázási költségek megfizetésénél a biztosítás illetve ajánlás nélküli módot választja, azt minden esetben a vásárló a saját felelősségére teszi! Akció: Amennyiben egy adott napon 3 vagy annál több tárgyat vásárol nálam, a postaköltség díját átvállalom. Csomagolás: Díjmentesen gondoskodom a megfelelő és minden kétséget kizáróan biztonságos csomagolásról. Fizetés: Személyes átvétel alkalmával készpénzben. Postázás esetén jobbára átutalással vagy csekken. Utalást követő munkanapon postára adom a vásárolt terméket. Garancia: Amennyiben nincs megelégedve a vásárolt áruval, NEM KÖTELEZEM VÁSÁRLÁSRA! Legrosszabb esetben semlegessel értékeljük az adás-vételt. A vásárlását követő pillanatban a Vatera egy automata e-mail-ben tájékoztatja Önt a vásárlás minden eddig nem ismert részletei felől. (Bankszámlaszám, telefonszám, találkozó helye, ideje és körülményei. ) KÉREM, OLVASSA EL FIGYELMESEN!
KÖSZÖNÖM FIGYELMÉT, KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK!
Tisztelettel: zoomaann
Jelenlegi ára: 14 000 Ft
Az aukció vége: 2011-04-27 18:00
. B042 Antik régi dugóhúzó - Jelenlegi ára: 14 000 Ft

PHILIPS hagyományos-katódsugaras televízió tv 70cm - Jelenlegi ára: 26 900 Ft
PHILIPS - hagyományos - katódsugaras televízió tv
Eladó egy hagyományos - képcsöves Philips televízió 70 cm-es, síkképernyős televízió.
Eredeti dobozban.
Gyönyörű, szép állapotban, kihasználatlanság miatt.
Korrekt ajánlat esetén akció is lehetséges!
Több televízió egyszerre történő megvásárlása esetén Sony videót adok ajándékba.
Jelenlegi ára: 26 900 Ft
Az aukció vége: 2011-05-03 16:58
. PHILIPS hagyományos-katódsugaras televízió tv 70cm - Jelenlegi ára: 26 900 Ft

TISSOT MARQUISE nagyon olcsón ! - Jelenlegi ára: 21 500 Ft
Használt a képen látható állapotban kevés használati nyommal, karcolással. Eredeti festett számlapos luxus Tissot. Vizállóség 30 méter. nemes acél tokkal, szijjal. Felhúzójában van egy szép kék zafirkő! Pontos, hibátlan működéssel !. Kérdésre válaszolok...
JÓ LICITÁLÁST, JÓ KEZDŐ ÁRRAL, DE NAGYON JÓ MINIMÁLLAL! IS!!! A bolti ár töredéke a minimál ár!
Jelenlegi ára: 21 500 Ft
Az aukció vége: 2011-04-23 16:43
. TISSOT MARQUISE nagyon olcsón ! - Jelenlegi ára: 21 500 Ft

BMW sörnyitós hűtőmágnes 250.- Ft-ért - Jelenlegi ára: 250 Ft
58 mm átmérőjű fém kitűző!
Az ár egy darabra vonatkozik, az autómárkák közül kiválaszthatja, melyik legyen az Öné!
Lepje meg szeretteit egy különleges egyedi ajándékkal!
Egyedi elképzelése alapján is elkészítjük kitűzőjét! Küldje el fotóját, és mi megszerkesztjük, ezután a képet elfogadásra visszaküldjük. Amennyiben elfogadja, 1-2 napon belül postázzuk, vagy értesítjük személyes átvételről!
Rendeljen egyedi fényképes kitűzőt!
Személyes átvétel Budapest, a Nyugati pályaudvarnál minden nap 10, 00 és 20, 00 óra között!
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2011-05-03 15:29
. BMW sörnyitós hűtőmágnes 250.- Ft-ért - Jelenlegi ára: 250 Ft

KÜLÖNLEGES FAZONÚ NŐI PULÓVER-M/L-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
TÖRTFEHÉR SZÍNŰ NŐI KÖTÖTT PULÓVER ÁTHAJTÓS FAZONNAL
MÉRET: M/L
NAGYON KÜLÖNLEGES FAZON, FELVÉVE NAGYON MUTATÓS
KÖZEPESEN BORDÁZOTT, KÖTÖTT FELSŐRÉSZ, UJJA KICSIT LEFELÉ BŐVÜL, SÁLGALLÉROS
KEVESET HASZNÁLT, JÓ ÁLLAPOTBAN VAN!
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2011-05-01 10:30
. KÜLÖNLEGES FAZONÚ NŐI PULÓVER-M/L-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Skoda Octavia szemöldök ABS új PROFI illeszkedés - Jelenlegi ára: 3 250 Ft
Skoda Octavia 1U modell ÚJ modellhez első lámpára szemöldök, 1 pár. ABS müanyag,
ABS műanyag, nem üvegszálas, tökéletes illeszkedés, .
Skoda Octavia 1997-2000 modellévhez.
Ha már eleged van a sehogyan sem álló üvegszálas szemöldökből, akkor megtaláltad a megoldást !
Minden modellhez: Caravan, 3 és 5 ajtós, sedan.
Van sok más alkatrész is, érdeklődj!
FKSWB2133
(Egyes autótípusokhoz a dobozban van ragasztó is és a rögzítéshez szükséges segédanyagok. )
FK és JOM, RAID, Amerikai tuning márkák és sok más termékek teljes választéka !
További termékek: Led, Xenon, tuning alkatrészek, kis és nagykereskedelem!
Viszonteladókat is kiszolgálunk, érdeklődjön a lehetséges kedvezményekről !
Az aukció vége előtt érdeklődjön, hogy van-e raktáron az ÖN által megvásárolni kívánt szett!
Termékeink között Xenon, led és egyéb optikai illetve teljesítménynövelő tuning termék találhatóak.
Kérlek nézd meg a többi aukciómat is !!!
Jelenlegi ára: 3 250 Ft
Az aukció vége: 2011-05-13 09:30
. Skoda Octavia szemöldök ABS új PROFI illeszkedés - Jelenlegi ára: 3 250 Ft

George kantárosnadrág+early days kapucnis 6-9 hó - Jelenlegi ára: 1 Ft
A licit tárgya:
George kantáros nadrág+early days kapucnis kardigán
6-9(-12) hónaposra való méret/74-80-as
A nadrág:
Kantáros nadrág, gombolós - az oldalán is.
A kantár része két gombbal állítható.
Rávarrt, illetve hímzett mintás.
Újonnan vettem, csak a Fiam hordta, állapota az újszerű. Hibátlan!
Vékony anyagú, nyáron is használható.
Méretei:
Teljes hossz: 54cm
Belső szárhossz: 15cm
Dereka: 27cm
A kapucnis kardigán:
Hímzett és rávarrt mintás.
Állapota: picit bolyhos a mosástól, de jó állapotú.
Méretei:
Teljes hossz: 30cm
Ujja: 27cm
Mellbőség: 27cm
291g+a csomagolás
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-05-03 08:44
. George kantárosnadrág+early days kapucnis 6-9 hó - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fekete színű vászon nadrág(tom tailor) - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Tom tailor márkájú hosszú vászon nadrág. Nagyon csini. Kicsit már ki van fakulva, de ezen segíthet a fekete ruhafesték. Méreteket írtam, de valamit még szeretnél akkor írj.
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2011-04-27 08:18
. Fekete színű vászon nadrág(tom tailor) - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

H2O SELLŐS csajos ,pénztárca, óra NÉZD MEG!! - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
H2O SELLŐS csomag tartalma:
Lila nagyon szép pénztárca.
Rózsaszín, SELLŐS nagyon szép óra
+ ajándékot küldök!!!!! !!!!! !!!!! !!
Minden termék hibátlan. A képek önmagukért beszélnek!
Nagyon szép és praktikus ajándék csomag lehet
Névnapra, Szülinapra.
Nézd meg a többi termékeimet is, sok jó dolgot találsz.
Jó licitálást, vásárlást!
Postaköltség a mindenkori díj szabás szerint!!!
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 07:25
. H2O SELLŐS csajos ,pénztárca, óra NÉZD MEG!! - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

Új Converse Bowler táska 2011 Spring - Jelenlegi ára: 14 990 Ft
Converse Bowler táska 2011 Spring
50cm x 30cm x 23cm
Van fekete színben is.
Bolti ár 17990 Ft. Teszvesz ár: 14990 Ft.
Eredeti címkés.
Számlával.
Bármilyen kérdésed van írjál !!!
Nézd meg az oldalamon a többi táskát is !!!
Nagy választékban kínálunk bőrtáskákat, pénztárcákat, öveket, kesztyűket, divattáskákat, strandtáskákat, bőrönd szetteket. Termékválasztékunkat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy minden vásárlónk megtalálja az igényeinek megfelelőt.
Bőr és műbőr férfi- és női táskák, övek, hátizsákok, utazó- és aktatáskák, bőröndszettek több színben és méretben, valamint pénztárcák.
Exkluzív kínálatunkban többek között a LAURA BIAGIOTTI, VALENTINO, CAVALLI, VALENTINI, VIA55, RENATO BALESTRA, CONVERSE, BJÖRN BORG, SAMSONITE márkákból válogathatnak.
Jelenlegi ára: 14 990 Ft
Az aukció vége: 2011-05-13 06:18
. Új Converse Bowler táska 2011 Spring - Jelenlegi ára: 14 990 Ft

Képernyővédő fólia, Nokia N95, BRANDO ULTRA CLEAR - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Képernyővédő fólia, Nokia N95, BRANDO ULTRA CLEAR Protector Plus (40×53. 5 mm)
Kompatibilitási lista:
Nokia: N95
Üdvözlöm!
Köszönöm , hogy benézett hozzánk!
Vásárlás előtt kérem olvassa el az általános tudni valókat, melyeket az ismerj+ oldalunkon részletesen leírunk! Sok fontos kérdésre ad választ!
Kérem a félreértések, tévedések elkerülése érdekében mindig a vásárlás előtt kérdezzen!
Személyes átvétel: Budapest XIV. Tökhöly úti irodánkban, közel a Hungária krt. -hoz. A szállítási és garanciális feltételek fül alatt tájékozódhat egyéb lehetőségekről!
A megrendelt alkatrészek szakszerű, garanciális beszerelését is vállaljuk, igény esetén kérjen árajánlatot!
Cserével nem foglalkozunk, azonban egyes esetekben mobiltelefont beszámítunk.
Kérem tekintse meg többi termékünket is!
Tisztelettel:
Telefonmágus";
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2011-05-13 05:13
. Képernyővédő fólia, Nokia N95, BRANDO ULTRA CLEAR - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Kismama kezdő csomag SOK 75 DB OS - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ KISMAMA KEZDŐ CSOMAG,
MINDEN AMIT A CSATOLT KÉPEKEN LÁTSZ EGYBEN KÉPEZI A LICIT ÁRÁT.
SOKMINDEN AMI A BABA ELSŐ 3 HÓNAPJÁRA SZÜKSÉGES LEHET.
BODY CSOMAG,
RUGDALOZÓ CSOMAG
HÁLÓZSÁK CSOMAG, 50, 56, 62 -ES MÉRETBEN
PELENKÁZÓ TÁSKA, HÁTIZSÁK 38*42*10 CM
BABAHORDOZÓ
PELENKÁZÓ LAP FA FUNÉR MEREV ÉS PELENKÁZÓ SZIVACS
AVENT CUMISÜVEGEK 5 DB
STERILIZÁLÓ FOLYADÉK
AVENT CUMIFEJ 3 DB VARIÁBILIS 1-3 CSEPEGÉS ERŐSSÉG
AVENT CUMISÜVEG ZÁRÓ KUPAK 6 DB
CUMISÜVEG MOSÓ KEFE 2 DB
KISMAMA TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK
JÁTÉKOK: FISCHER PRICE VONAT ÚJ, KIHAJTHATÓ MESEKÖNYV ÚJ- REGIOS
GYEREK FÜGGŐNY MACI MINTÁS
RUHACSOMAG: FOLTMENTES ÉS SZAKADÁSMENTES ALIG HASZNÁLT DARABOK,
BODY 15 DB
RUGDALOZÓ 9 DB
HÁLOZSÁK 4 DB-BRENDONOS IS
OVERÁL 1 DB
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: BP, FERENCIEK TERÉN
POSTAKÖLTSÉG: 960 FT
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2011-05-13 03:16
. Kismama kezdő csomag SOK 75 DB OS - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

BIO mosógolyó mosógömb Mosópor helyett - Jelenlegi ára: 900 Ft
új termék dobozában
Vegyszer mentes mosás mosógolyóval
-használatával nem szükséges mosópor vagy öblítő a mosáshoz.
* rengeteg pénzt takaríthat meg hosszútávon.
* A mosógömb higiénikusan tisztít
* Színes és fehér ruhákhoz is használhatja.
* Környezetbarát
* Bőrbarát, nem vált ki allergiás reakciókat
* A mosógömb élettartamának meghosszabbítása érdekében, legalább havonta egyszer hagyja azt a napon, vagy villanyfényben.
* A mosógolyó mosó hatását a gömb által keltett negatív ionok segítik elő.
A használatával rengeteg pénzt takaríthat meg hosszútávon.
A mosógömb használata
* 1. Rakja a mosni kívánt ruhákat a mosógépbe a mosógömbbel együtt.
* 2. Amennyiben 8, 5 kg, vagy annál több ruhát kíván mosni, 2 db mosógömböt használjon.
* 3. Nem szükséges mosószert, öblítőt, vagy vízlágyítót adni a mosni kívánt ruhához.
* 4. Makacs foltok esetén előbb áztassa be a ruhákat a szokásos módon.
* 5. Mosás végén vegye ki a mosógépből a mosógömböt és a tiszta ruhákat.
Előnyei:
- pénzt spórol: nem kell többé méregdrága mosószerekre költeni, az Eco-gömb közel 3 évig ugyanolyan hatékonysággal dolgozik
- környezetbarát: nem tartalmaz foszfátot, sem egyéb kémiai anyagokat, amelyek nem csak ruháit, de a környezetet is erősen szennyezik
- kényelmes és egyszerű: nem foglal helyet, nem rontja mosógépe hatékonyságát, ugyanannyi ruha ugyanannyi idő alatt – mosószer nélkül!
- fantasztikus eredmények: fehér és színes ruhákhoz is egyaránt ajánlott
- Anti-allergén: mivel vegyszerek nélküli mosás történik, teljesen mentes mindenféle allergiát keltő anyagtól
- Baba barát: vegyszer nélküli mosás miatt nem irritálja a baba bőrét és nem okoz allergiát
személyesen: csak szombaton Bp. II. ker, v. posta
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2011-04-24 00:55
. BIO mosógolyó mosógömb Mosópor helyett - Jelenlegi ára: 900 Ft

Opel Zafira első sárvédö - Jelenlegi ára: 14 000 Ft
Zafira II 2005-től első sárvédő jobb ill bal az ár darab. Mielőtt leütöd érdeklődj mert máshol is árulom. Egyéb más karosszéria fényszóró, lökhárító stb kérdez ha van felrakom.
ÁFA-s számla igényét kérem előre jelezze.
Jelenlegi ára: 14 000 Ft
Az aukció vége: 2011-05-12 23:58
. Opel Zafira első sárvédö - Jelenlegi ára: 14 000 Ft

2011. április 23., szombat
Nagyné Kiss Melinda: Játékos mondókák - Jelenlegi ára: 960 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Játékos mondókákA könyv listaára: 1199 Ft. Leírás:
Az óvódás és kisiskolás korosztálynak ajánlható nagyalakú, kemény táblás képeskönyvben ismert és közkedvelt mondókák lettek összegyűjtve. A három tematikus blokkra osztott kiadvány első részében a könyv végén található rövid játékleírásokkal kiegészített játékos mondókák (Erre csörög a dió... ) és kiszámolók (Apacuka, fundaluka... ) szereplenek, amit a nyelvtörők (Mit sütsz, kis szűcs... és társai) követnek. Az egész oldalas vidám rajzokkal illusztrált kiadvány utolsó fejezetében szereplő versikék (Egy megérett a meggy... stb. ) segítségével pedig a számok, az évszakok, a hónapok vagy éppen a hét napjainak elnevezéseit és sorrendjét tanulhatják meg a legkisebbek. ISBN: 978-963-9812-21-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 960 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 23:25
. Nagyné Kiss Melinda: Játékos mondókák - Jelenlegi ára: 960 Ft

Razer Goliathus Omega pad Speed - Jelenlegi ára: 3 050 Ft
Tisztelt Érdeklődő! A PCDiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Razer Goliathus Omega pad SpeedLeírás:
Razer Goliathus Omega pad SpeedGarancia: 24 hónapVárható beérkezés: 1-2 napKínálatunkban több ezer új és használt számítástechnikai termék szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani.
Nézze meg őket most: PCDiszkont termékeiSzállítási feltételek:
Terméket nem számítunk be és nem cserélünk.
Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás előreutalás esetén, futárszolgálattal lehetséges.
A leütést követő 1-4 munkanapon belül kerül a termék a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 munkanapon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a termékért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni. Az átutalásra kapcsolatfelvételt követő 4 munkanap áll rendelkezésére.
Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő termékek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt termék közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról.
A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot!
Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a PCDiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 050 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 22:45
. Razer Goliathus Omega pad Speed - Jelenlegi ára: 3 050 Ft

Lego gyerekcipő bőr felsőrész - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Eredeti Lego márkájú gyerek sportcipő. Új, dobozos termék.
Bőr felsőrésszel. Kényelmes, puha talpú, könnyen felvehető. 26-es méret.
Belső talphossza 17 cm.
Nézd meg a többi termékemet is.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2011-04-28 21:59
. Lego gyerekcipő bőr felsőrész - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Borvendég János: Tünet, ok, kezelés - Jelenlegi ára: 2 495 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Tünet, ok, kezelésA könyv listaára: 3045 Ft. Leírás:
Gyógyszertári és egészségügyi szakdolgozók, gyógyszerészek számára készült a kiadvány, amely ahhoz nyújt hasznos segítséget, hogy a panaszaival a gyógyszerészhez forduló beteg számára a megfelelő vény nélkül is kapható szert, gyógymódot tudják javasolni. A kötetben az orvosi terápiás területekhez, illetve az ATC gyógyszerosztályozási-rendszerhez hasonló sorrendben kerülnek bemutatásra a különféle tünetek, külön kiemelve azokat a panaszokat, amelyek orvosi és sürgősségi ellátást igényelnek. Ezek leírása után áttekintésre kerülnek azok feltételezhető okai, illetve a gyógyszeres kezelés alternatívái. Elsőként a tápcsatorna betegségei kerülnek ismertetésre, majd az anyagcsere-problémák, a szív- és érbetegségek, a bőrbetegségek, a húgyivarszervek problémái, az ízületi betegségek, a fájdalom és láz csillapítása, a fül-, orr-, gégészeti betegségek, valamint a szem és az idegrendszer gondjai. Az utolsó részben a fejezetekbe nem sorolt készítmények kerülnek bemutatásra. A kötetet szószedet zárja. ISBN: 978-963-9740-21-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 495 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 21:11
. Borvendég János: Tünet, ok, kezelés - Jelenlegi ára: 2 495 Ft

Clinique Happy for men, férfi 100 ml parfüm - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Clinique Happy for men .
100 ml férfii parfüm.
Készletről azonnal megvásárolható.
Postaköltség: ajánlott elsőbbségivel : 600-ft
Kérem csak akkor üsse le a terméket ha azt meg is kívánja venni, köszönöm.
Nézz be hozzám megéri !!
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2011-04-28 20:12
. Clinique Happy for men, férfi 100 ml parfüm - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
HTC Touch Diamond - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Eladó eme szuper kis telefon.
Hibátlan működéssel, WM 6. 5 ROM-mal. Még az Android is elfut rajta ha telepíted rá.
Külsőre szép állapotban van, azonban látszik rajta az idő vas foga. A kijelzőjén 2 helyen látszik zsebkopás, lásd a képeket.
Töltő és adatkábel van hozzá. Beépített memória 4GB.
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2011-04-28 19:26
. HTC Touch Diamond - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

Lewis, Clive Staples: A rettentő erő - Jelenlegi ára: 2 625 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A rettentő erőA könyv listaára: 3200 Ft. Leírás:
A tudományos-fantasztikus trilógia előző kötetében a regényfolyam főhőse, Ransom már egyszer összecsapott a Naprendszer gonosz erőivel. Győzelme azonban - úgy tűnik - korántsem volt végleges, hisz a sötét hatalmak ismét gyülekeznek, hogy egy utolsó, mindent megsemmisítő támadást intézzenek a Föld ellen. A bajok azonban sajnos nemcsak a világűrben, hanem az anyabolygón is szaporodnak: Merlin, a legendás mágus előlép a történelem homályából és egy titokzatos kutatóintézet befolyását felhasználva igyekszik fekete mágiával megmételyezni a Terrát, vállvetve megannyi ördögi démonnal, varázslóval. Szerencsére mindeközben a jók sem tétlenkednek - akcióba lépnek a bolygó-angyalok és Ransom is visszatér a Vénuszról, hogy részt vegyen a végső harcban. ISBN: 978-963-9564-83-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 625 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 11:17
. Lewis, Clive Staples: A rettentő erő - Jelenlegi ára: 2 625 Ft

Különleges hátmegoldású FISHBONE felső M/L - Jelenlegi ára: 1 Ft
Fehér-Arany FISHBONE felső, hosszított fazon!
Én is itt vettem, de nem lett jó a méret, M-nek volt hirdetve, én inkább M/L méretre ajánlom!
Jó állapotú!
Hátmegoldása különleges, a két keresztpánt lemegy derékig, így a háta sejtelmesen, majdnem teljesen nyitott!
Jó Licitálást!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-05-01 10:29
. Különleges hátmegoldású FISHBONE felső M/L - Jelenlegi ára: 1 Ft

Merona pamut ruha M-L méret USA-ból - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Merona pamut ruha
rugalmas anyag
fekete
M-Lméretre ajánlom, de nézd a méreteket
az öv nem tartozéka
USA-ból
nagyon szép hibátlan állapotú!!!
Nézd a méreteket:
mell: 44cm
derék: 41cm
csípő: 47cm
hossz: 101cm
Személyesen csak a XVI. kerületben vehető át!
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2011-04-22 09:29
. Merona pamut ruha M-L méret USA-ból - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
- 50 %tól AKCIÓ faltetoválás-falimatrica FN-5 - Jelenlegi ára: 500 Ft
EXKLUZÍV DEKOR-VARÁZS TERMÉK
NÉMET-EXTRA MINŐSÉGŰ FALIMATRICA-BÚTOR-AJTÓ-HŰTŐSZEKRÉNY DEKORÁCIÓ
AKCIÓS KIÁRUSÍTÁS - MEGLÉVŐ KÉSZLETEKBŐL !!
A FIX ÁR 50% -TÓL !
MINTA AZONOSÍTÓ : FUTÓ NÖVÉNY 5.
AZ AUKCIÓBAN SZEREPLŐ DEKORÁCIÓ MATRICA MÉRETE :
13 CM X 40 CM
SZÍNE: FEKETE
FIX ÁRON 24 FÉLE SZINBŐL VÁLASZTHAT!!!
A FELTÜNTETETT KÉP CSAK ILLUSZTRÁCIÓ - A MINTA BEMUTATÁSÁRA SZOLGÁL !!
BÁRMEKKORA MÉRETBEN EL TUDOM KÉSZÍTENI-KÉRDEZZEN BÁTRAN ÁRAJÁNLATÉRT !!
Hihetetlen, de pillanatok alatt újjá varázsolhatja otthonát - lakását -ÜZLETÉT -IRODÁJÁT , ezzel a külföldön már jól bevált dekorálási formával és egy kis kézügyességgel néhány száz illetve ezer forintból.
De próbálja ki, higgye el: az eredmény magáért beszél!
FELHELYEZHETŐ : FESTETT FALRA-CSEMPÉRE-BÚTORRA-konyha szekrényre-HŰTŐRE-LAPTOPRA-stb. CSAK AZ A LÉNYEG HOGY SIMA- TISZTA -zsirmentes FELÜLET LEGYEN !!!
NEM KELL MÁS HOZZÁ MINT EGY KIS KÉZÜGYESSÉG !!
-FELRAKÁSÁHOZ SZAKSZERŰ ISMERTETŐT KÜLDÖK - GYEREKJÁTÉK A FELRAGASZTÁS !!!
ELTÁVOLÍTÁS UTÁN SEM HAGY NYOMOT-NEM OKOZ KÁRT A FALON !!!
MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK MEGLEPETÉS AJÁNDÉKKAL KEDVESKEDÜNK !!
CÉGES AUKCIÓ RÉVÉN MINDENKINEK SZÁMLÁT KÉSZÍTEK !!
Banki adatok: 10402506-25026111-00000000
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-05-02 08:27
. - 50 %tól AKCIÓ faltetoválás-falimatrica FN-5 - Jelenlegi ára: 500 Ft
Givenchy Pour Homme 100 ml Férfi Parfüm AKCIÓÓ!! - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Eladó a képen látható FÉRFI PARFÜM !
A termékeim kivétel nélkül külföldi parfüm nagykereskedésből származnak, új bontatlan csomagolásban kerülnek kiszállításra.
Nézd meg a többi termékemet is, folyamatosan kerülnek fel új illatok, mind férfi illetve női!!!
Köszönöm az érdeklődést, további jó Vaterázást kívánok!!!!!
Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Az aukció vége: 2011-04-23 07:27
. Givenchy Pour Homme 100 ml Férfi Parfüm AKCIÓÓ!! - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Alcatel OT-S210 mobil - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Alcatel OT-S210 mobiltelefon Telenor függő
Egyszerű mint a faék, gyereknek, nagyszülőknek, melóstelefonnak.... stb.
A telefon 2 éves de használva nem volt, akkumlátora mint egynapos korában.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-05-05 06:37
. Alcatel OT-S210 mobil - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Matematika másodikosoknak eladó! - Jelenlegi ára: 395 Ft
Matematika másodikosoknak foglalkoztató füzet eladó!
Jelenlegi ára: 395 Ft
Az aukció vége: 2011-05-02 06:14
. Matematika másodikosoknak eladó! - Jelenlegi ára: 395 Ft

Kossuth bankó (1848) - 5 Ft - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Kossuth bankó 1848-ból.
5Ft-os címlet, a képen látható állapotú.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2011-05-12 03:41
. Kossuth bankó (1848) - 5 Ft - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Gaál Péter: Varázslatos Magyarországunk - Jelenlegi ára: 4 090 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Varázslatos MagyarországunkA könyv listaára: 4990 Ft. Leírás:
A Varázslatos Magyarország természetfotós és a Magyarország egy napja pályázatok anyagából készült a szép kiállítású kötet. A versenyen induló kétszázötven fotós több ezer képe közül a szakmai zsűri összesen harminckilenc természetfotós százegy fotóját válogatta be a kiállítás anyagába, nemzeti parkonkénti bontásban. A fotóalbum bevezetőjében az olvasó tájékoztatást kap az internetes pályázatról és a zsűri tagjairól, valamint térképen ábrázolva hazánk tíz nemzeti parkjáról. Ezután következnek a szabad természet jelmezes szereplőinek, a mezei és erdei állatok, madarak ellesett pillanatai, amint önfeledten élik az emberi világtól független életüket. A sokszor oldalpáron átnyúló képek szemlélésekor egyúttal azt is konstatálhatjuk, hogy hazánk állat- és növényvilága minden környezetkárosítás ellenére, még mindig páratlan ritkaságokban bővelkedik.
A könyv utolsó tíz oldalán a Varázslatos Magyarország fotósai fejezetben szerepelnek a résztvevők egy-egy bélyegméretű fotóval. ISBN: 978-963-09-6679-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 4 090 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 00:39
. Gaál Péter: Varázslatos Magyarországunk - Jelenlegi ára: 4 090 Ft

Moineau, Jeanne: A legszebb Grimm-mesék - Jelenlegi ára: 3 145 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A legszebb Grimm-mesékA könyv listaára: 3699 Ft. Leírás:
A világ legismertebb meseíró és -gyűjtő testvérpárjának, a Grimm fivéreknek a hatalmas repertoárjából válogattak össze a kötet alkotói huszonöt darabot: ezeknek átiratai kaptak helyet a nagyalakú, igényes színes illusztrációkkal kísért kötetben. A kollekcióban nagyrészt közismert történetek szerepelnek (Hófehérke A brémai muzsikusok Hamupipőke Hüvelyk Matyi Csipkerózsika Piroska és a farkas stb. ), de találunk közöttük ritkábban közölt meséket is (A griffmadár Szűz Mária gyermeke Jorinda és Joringel Az ördög és a nagyanyja, Fehér menyasszony, fekete menyasszony stb. ). A kötetet elején rövid írást találhatunk a meseirodalomról, illetve a Grimm-fivérek munkásságáról. A művet betűrendes mutató zárja. ISBN: 978-963-297-210-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 145 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 00:03
. Moineau, Jeanne: A legszebb Grimm-mesék - Jelenlegi ára: 3 145 Ft

2011. április 22., péntek
225/50x16 méretű gumi - Jelenlegi ára: 14 000 Ft
Eladó a képen látható 2 db
225/50x16 méretű gumi.
Márkája Continental,
profilja 5-6 mm.
Ár 14. 000, - Ft/2 db.
Jelenlegi ára: 14 000 Ft
Az aukció vége: 2011-04-23 22:54
. 225/50x16 méretű gumi - Jelenlegi ára: 14 000 Ft

Számitógép, épitett, extra kiegészitőkkel - Jelenlegi ára: 35 000 Ft
Jutányos áron eladó a képen látható számítógép. 1. 5 éves, épített gép. Otthoni használatban volt, jobbára internetezésre.
Codogan ház, fém, szürke színű
Alaplap: 1 GB
Processzor: 2 magos AMD
Memória: 2 GB RAM
Kártyaolvasó, SD, XD, stb.
DVD író és olvasó, CD olvasó
USB kimenet
A winchester nem tartozéka a gépnek!
Kiegészítők: vezeték nélküli billentyűzet és vezeték nélküli egér, 1 pár JBL hangfal
MINDEN ALKATRÉSZNEK MEGVANNAK A HIVATALOS VÉTELRŐL SZÓLÓ PAPIRJAI.
AJÁNDÉKBA adom a számítógépasztalt, kihúzható billentyűzet tartóval.
Bármilyen kérdésre válaszolok! A terméket a TESZVESZ-en is hirdetem.
Jelenlegi ára: 35 000 Ft
Az aukció vége: 2011-04-22 22:18
. Számitógép, épitett, extra kiegészitőkkel - Jelenlegi ára: 35 000 Ft

Cacharel - Promesse 100ML Bontatlan Új Női Parfüm - Jelenlegi ára: 3 850 Ft
CACHAREL - PROMESSE 100ML Bontatlan Új Gyári Dobozában, Csomagolt Eredeti Női Parfüm. Külföldről hozatva, nagyker áron, Valós Garanciával, Amig a Készlet tart!
Jelenlegi ára: 3 850 Ft
Az aukció vége: 2011-04-24 21:19
. Cacharel - Promesse 100ML Bontatlan Új Női Parfüm - Jelenlegi ára: 3 850 Ft

Tupperware-mámor elegancia tál - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Tupperware-mámor elegancia tál 1. 5 literes. A termék vadonatúj. Azonnal tudom postázni.
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2011-04-23 20:25
. Tupperware-mámor elegancia tál - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Weidmüller jelátalakító (Pt-100-ról 0..10V) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladó Weidmüller jelátalakító. Pt-100-ról 0.. 10V-ra. Hőmérséklet tartormány: -50 foktól +50 fokig.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2011-04-22 19:16
. Weidmüller jelátalakító (Pt-100-ról 0..10V) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

G143 Régi torontáli szőnyeg 120x60 cm - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Előszoba szőnyeg , ágyelő , kisméretű . A szélein kirolytolózás látható, de a szőnyeg közepe gyakorlatilag kifogástalan állapotú, nagyon szép színekkel bír ( piros , fekete , zöld , sötétkék ) Mérete 120x60 cm. (bp) Áruim zöme régi , antik kategóriába tartoznak. Személyes átvételi lehetőség Budapesten (IX. ), illetve Szegeden!
Postázás: Kisebb tárgyaimat a Magyar Posta segítségével megbízhatóan és olcsón postázom. Nagyobb tárgyaim (pl. bútorok/festmények/stb. ) esetében a szállításban külön díjazás mellett tudok segíteni, illetve természetesen a vevő által kért bármely futárszolgálatot elindítom. Amennyiben a postázási költségek megfizetésénél a biztosítás illetve ajánlás nélküli módot választja, azt minden esetben a vásárló a saját felelősségére teszi! Akció: Amennyiben egy adott napon 3 vagy annál több tárgyat vásárol nálam, a postaköltség díját átvállalom. Csomagolás: Díjmentesen gondoskodom a megfelelő és minden kétséget kizáróan biztonságos csomagolásról. Fizetés: Személyes átvétel alkalmával készpénzben. Postázás esetén jobbára átutalással vagy csekken. Utalást követő munkanapon postára adom a vásárolt terméket. Garancia: Amennyiben nincs megelégedve a vásárolt áruval, NEM KÖTELEZEM VÁSÁRLÁSRA! Legrosszabb esetben semlegessel értékeljük az adás-vételt. A vásárlását követő pillanatban a Vatera egy automata e-mail-ben tájékoztatja Önt a vásárlás minden eddig nem ismert részletei felől. (Bankszámlaszám, telefonszám, találkozó helye, ideje és körülményei. ) KÉREM, OLVASSA EL FIGYELMESEN!
KÖSZÖNÖM FIGYELMÉT, KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK!
Tisztelettel: zoomaann
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2011-04-25 18:00
. G143 Régi torontáli szőnyeg 120x60 cm - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

GEFORCE 5500 inno3D videokártya - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
128 MB Videokártya. feleslegewssé vált. 1. tulajtol eladó. eredeti csomagolásban.. kép illusztráció.
nem lett huzva.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2011-04-23 08:23
. GEFORCE 5500 inno3D videokártya - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Gyönyörű csiszolt medál swarovski kővel - EGYEDI! - Jelenlegi ára: 590 Ft
Gyönyörű csiszolt medál swarovski kővel - EGYEDI!
Jelenlegi ára: 590 Ft
Az aukció vége: 2011-05-01 07:43
. Gyönyörű csiszolt medál swarovski kővel - EGYEDI! - Jelenlegi ára: 590 Ft
Muffin sütő Vinchi - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Jellemzők:
- 1400 W teljesítmény
- Öntött, aluminium sütőlapok
- Tapadásmentes bevonat
- Szabályozható hőmérséklet
- Túlmelegedés elleni védelem
Eredeti ára: 8. 000 Ft.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-04-24 07:05
. Muffin sütő Vinchi - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

GUINEA BLOKK - Jelenlegi ára: 1 Ft
SZÉP TÉTEL.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-05-01 06:14
. GUINEA BLOKK - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-05-01 06:14
. GUINEA BLOKK - Jelenlegi ára: 1 Ft
Saeco Nespresso kitűnő esztétikai állapotban - Jelenlegi ára: 21 900 Ft
Nespresso kapszulával működő kávéfőző hibátlan állapotban eladó. A gépen autómata mennyiségbeállítás található presszo ill hosszú kv, autómatavízadagolás és gőzölési funkcióval is el van látva. A tökéletes ízvilág a nespressóban található meg. Ajándéknak is tökéletes.
Jelenlegi ára: 21 900 Ft
Az aukció vége: 2011-05-11 05:24
. Saeco Nespresso kitűnő esztétikai állapotban - Jelenlegi ára: 21 900 Ft

Bicska Kés túlélő 10 Funkciós Profi Profiknak. - Jelenlegi ára: 1 980 Ft
Bicska fogóval túlélő 10 funkciós
Kirándulásra és túrázásra de jó ha mindig nálad van.
Bármikor jól jöhet ha kéznél van.
Kérem, szánjon erre egy pici időt és olvassa el!
Oldalunkon nagyon sokféle Motor és Autó felszerelést, kiegészítőt talál.
Ezen felül még Kompresszoros kiegészítők és tartozékok is találhatók oldalunkon.
De ha van, ideje nézzen körbe, mert sok más egyéb dolgot is talál, amire lehet nem is gondol, és már régóta keresi vagy szeretne vásárolni.
Szállítással és Postázással kapcsolatban nézze meg az információs bemutatkozó oldalunkat.
Postázás csak előreutalás esetén a számlánkra beérkezést követően.
Hétfőig érkezett utalásokat Kedden Postázunk
Szerdáig érkezett utalásokat Csütörtökön Postázunk.
A be nem megérkezett utalásokat nem tudjuk postázni.
Hétvégén nincs Posta és Bank szolgáltatás ezt vegye figyelembe.
Utánvétel nem postázunk!
A Posta díját semmi esetben sem vállaljuk át!
Személyes átvétel a XVIII- kerületben
Hétfő - Szerda - Péntek
18. 00-tó- 20. 00-ig
A megvásárolt termékek csak a megadott időben vehetők át.
Ha a termékünk megfelel önnek, és megvásárolja, kérem minden esetben ön, vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőség valamelyikén.
Elérhetőségünket, ha fix áron vásárolt kb 5. percen belül meg fogja kapni a Vaterától E-mail be, illetve megtalálja az ön oldalán a vásárolt áruk és a kicsi borítékra kattintva, vannak az elérhetőségeink.
KÖSZÖNÖM MEGÉRTÉSÉT ÉS TÜRELMÉT.
Jelenlegi ára: 1 980 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 00:31
. Bicska Kés túlélő 10 Funkciós Profi Profiknak. - Jelenlegi ára: 1 980 Ft
Zsebrádió 9 sáv Fm Mw Sw világvevő rádió 2500 Ft - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Zsebrádió 9 sáv Fm Mw Sw világvevő rádió - 55%
Jelen aukció a fotón látható hordozható Kalade KK-9 típusú zsebrádióra vonatkozik!
Műszaki adatok:
- Kézi hangolás (Jobb oldali tekerő gomb)
- Nagy, áttekinthető hullámsáv kijelző
- FM / MW / SW sávok!
- 2 db Ceruzaelemmel (AA) üzemeltethető
- Hálózati adapterről is működtethető (Nem tartozék) csatlakozó a készüléken
- Kézi hord fül
- Kihúzható, forgatható antenna a jobb vétel érdekében.
- Tekerős be/ki kapcsoló/hangerő szabályzó
- Könnyű kezelhetőség
- A hosszabb üzemidő érdekében javasolt tartós ceruzaelemek használata.
Mérete: 13 x 7, 8 x 2, 9 cm
Új termék.
Ajándéknak is kitűnő.
Nincs minimum ár, az viszi aki a legtöbbet adja érte!
Vidd el licit nélkül azonnal 2500 Ft-ért, így biztosan a Tiéd lesz!
Ha sokallod, nézz szét az üzletekben!
Esetleg találsz még termékeim között más hasznos terméket is.
Rengeteg vadonatúj és használt termékem van hihetetlen kedvező áron. Ha benézel, nem fogod megbánni! Ha pedig több terméket vásárolsz, tudod: Postaköltséget spórolhatsz!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2011-04-26 23:36
. Zsebrádió 9 sáv Fm Mw Sw világvevő rádió 2500 Ft - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

RÉGI MAGYAR BÉLYEG 1FT!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft
MINT A KÉPEN
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-04-29 22:56
. RÉGI MAGYAR BÉLYEG 1FT!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)